Ma: 2024.04.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Ittas vezetésért emeltek vádat Burány Sándor ellen
Privatkopo.hu 2018. 10. 14. 7:47:00

Ittas járművezetésért emelt vádat az ügyészség a Párbeszéd parlamenti frakciójának tagja, Burány Sándor országgyűlési képviselő ellen.



A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint Burány Sándor január 19-én 22 óra körül, Budapest IX. kerületében, a Határ úton autózott, amikor rendőrök állították meg. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda kimutatta, hogy enyhe fokú alkoholos befolyásoltság állapotában volt, illetve a politikus maga is elismerte, hogy ivott vezetés előtt.

Az illetékes kerületi kormányhivatal a büntetőeljárás jogerős befejezéséig elrendelte Burány Sándor vezetési jogosultságának szünetelését, egyúttal visszavonta a helyszínen elvett jogosítványt.

Miután az országgyűlési képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés felfüggesztette, az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki, amely során tényfeltáró beismerő vallomást tett.

A július óta hatályos büntetőeljárási szabályok alapján az ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést és határozott időre szóló, közúti járművezetéstől való eltiltást szabjon ki a vádlottal szemben.

További friss információk
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat