Ma: 2024.04.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Csaltak, pénzt mostak, közokiratot hamisítottak - börtönbe küldték a román triót
HP 2017. 06. 28. 8:16:00

Különösen nagy kárt okozó, társtettesként elkövetett csalás, folytatólagosan elkövetett pénzmosás, csalás bűntette és kísérlete, közokirat-hamisítás bűntette és magánokirat felhasználásának vétsége miatt mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt a három romániai vádlottat, akik 2014-ben 515 millió forintot csaltak ki a Tiszántúli Református Egyházkerülettől, de megkárosították a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt és a miskolci kórházat is.



A bíróság az elsőrendű vádlottat 5 év 6 hónap, a másodrendűt 6 év, a harmadrendű vádlottat pedig 7 év börtönbüntetésre ítélte, továbbá 6 illetve 7 évre ki is utasította őket Magyarország területéről.

A vádlottak kötelesek az ítélet jogerőre emelkedését követő 30 napon belül az egyházkerületnek 283 millió, a NÉBIH-nek 10,8 millió, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórháznak pedig 8,9 millió forint kártérítést fizetni. Emellett több mint 4 millió forint bűnügyi költséget és 18 millió forint eljárási illetéket is meg kell téríteniük a magyar államnak.

További friss információk
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat