Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Kétszer is kirabolta ugyanazt az élelmiszerboltot
police.hu 2010. 12. 02.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.



A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2010. október 25-én 5 óra körüli időben a Budapest VI., Nagymező utca egyik élelmiszerboltjában feltehetően fegyverrel megfenyegette az alkalmazottat, majd a kasszában lévő készpénzt eltulajdonította és a helyszínről elmenekült.

Egy későbbi eljárás során megállapítást nyert, hogy feltehetően ugyanez a férfi gyanúsítható azzal is, hogy 2010. november 27-én 0 óra körüli időben ugyanabban a boltban hasonló módszerrel eltulajdonította a kasszában lévő készpénz egy részét, majd a helyszínről elmenekült.

Az ismeretlen elkövető 25 év körüli, körülbelül 170-175 centiméter magas, normál testalkatú férfi, aki a bűncselekmény elkövetésekor piros csíkos, fekete színű kötött sapkát, fehér színű, csípőig érő kabátot, kék színű farmernadrágot és sötét sportcipőt viselt, valamint arcát egy fehér színű kendővel takarta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya kéri, hogy aki az ismeretlen elkövetővel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 443-5000/32-380 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán a 107, vagy, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Összehangolt akció keretében csaptak le a kábítószert árusítókra a rendőrök
Bűnügyi őrizetben az őrjöngő
Több mint 8 kilogramm kábítószert foglaltak le a csornai rendőrök
300 millió forintos drogfogás
Felszámolták a családi drogvállalkozást
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat