Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Arattak a bicskei zsaruk
MTI 2013. 06. 20. 15:15:00
A bicskei rendőrök egy sorozatbetörési és egy rablási ügy feltételezett elkövetőit is elfogták - jelentették be a városi rendőrkapitányságon tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Balázs Sándor rendőrkapitány fontosnak nevezte a két ügyben elért eredményeiket, mert ezek a bűncselekmények erősen rontották a bicskei emberek szubjektív biztonságérzetét. Hozzátette: minden értelemben klasszikus nyomozás folyt az ügyekben, az egyik esetben a fővárosi rendőrök, a másikban a tatabányaiak voltak segítségükre.

A sorozatrablásról Suszter Tamás bűnügyi osztályvezető elmondta, hogy januárban fényes nappal jutott be az elkövető különböző lakásokba, és kisebb méretű vagyontárgyakat vitt el onnan.

Az elkövetőt márciusban Csákváron igazoltatták, amikor éppen újabb betöréseket készített elő. Táskájából speciális, betöréshez használható szerszámok kerültek elő. Közben budapesti zálogházakban rengeteg olyan ékszert foglaltak le, amelyek a bicskei betörésekből származtak, és a sértettek találtak Tatán, valamint a Velencei-tó környékén is belőlük.

A férfi - aki 17-18 betöréssel gyanúsítható - szabadlábon védekezett, majd eltűnt a rendőrök elől, de május végén Budapesten elfogták. A gyanúsított a betöréseket elismerte, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte.

Elfogták azokat is, akik az utcán raboltak ki két idős nőt. Májusban brutálisan megvertek egy 80 éves asszonyt, majd kitépték a nyakláncát, és elfutottak vele. A sértett kiváló személyleírást adott róluk, így került képbe két férfi. Időközben, június 10-én pedig újabb bejelentés érkezett egy hasonló rablásról - az elkövetőt később Tatabányán fogták el. A többszörösen büntetett előéletű férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, az első esetnél vele lévő társát még nem azonosították.

További friss információk
750 millió forint értékű kábítószert rejtettek a budai garázsok
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat