Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Becsapta a vevőket
police.hu 2014. 06. 03. 12:18:00

Csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. István ellen. A gyanú szerint a 29 éves budapesti férfi 2013 februárja és júniusa között különböző termékeket kínált eladásra egy internetes portálon. A gyanúsított telefont, GPS-t, cipőt, felsőt és könyvet is adott el az érdeklődőknek, azonban miután a vevők átutalták számára a kért összeget, az árut már nem küldte el részükre.



A sértettek hiába várták a megrendelt terméket, az nem érkezett meg, és az eladót sem tudták többet elérni. A férfi öt hónap alatt összesen 49 vevőt károsított meg ezzel a módszerrel. H. Istvánt 2014. május 9-én hallgatták ki gyanúsítottként a komáromi nyomozók, ahol a férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését. Az ügyben folytatott büntetőeljárást a rendőrség befejezte, és 2014. május 30-án vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat