Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Harcias amazon: autókat karcolgatott, majd a rendőrt is megütötte
kisalfold.hu 2011. 03. 29.

Összesen kétmillió forint kárt okozott egy nő Mosonmagyaróváron azzal, hogy autókat karcolt össze.



Mosonmagyaróváron a járőrök a napokban figyeltek egy gyanúsan viselkedő nőre. Igazoltatni akarták, ám a rendőrök láttán futásnak eredt. Rövid üldözés után a járőrök utolérték a menekülőt, aki ekkor hirtelen megfordult és megütötte az egyik rendőrt. A nő ellen ezért hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás, a győri nyomozó ügyészségen.

A 46 éves helybeli nő elfogásának helyszínén több parkoló autón is friss rongálási nyomot találtak, amit vélhetően a nő okozhatott. Négy járműben összesen több mint kétmillió forintos kár esett. Volt olyan kocsi, amin szinte minden elemet végigkarcolt a rongáló, egymilliós kárt okozva a tulajdonosnak.

A kisalfold.hu úgy tudja, hogy a nőnek korábban már volt hasonló okból rendőrségi ügye. Akkor összesen több mint húsz autót karcolt össze. Abban a rongálási ügyben a Győri Rendőrkapitányság a közelmúltban zárta le a nyomozást, vádemelési javaslattal.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat