Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Ál-leolvasók vittek el ékszereket egy XI. kerületi lakásból
BRFK 2010. 10. 24.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövetők 2010. szeptember 30-án 10 óra 30 perckor - magukat egy szolgáltató munkatársainak kiadva - becsengettek egy Budapest XI., Egry Róbert utcai lakásba, ahonnan - a sértett figyelmének elterelésével - ékszereket tulajdonítottak el.


Az egyik elkövető 30-40 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, zömök testalkatú, rövid, sötétbarna hajú férfi. Társa 30-40 év közötti, körülbelül 175-180 centiméter magas, vékonyabb testalkatú, félhosszú, sötétbarna hajú férfi. A bűncselekmény elkövetésekor mindkét férfi kék színű munkaruhát, fején sötétkék színű baseball sapkát viselt.  

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható ékszereket látta, részére azt megvételre kínálták, az elkövetőkkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 381-43-00/51-217 vagy 51-140 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
További friss információk
Összehangolt akció keretében csaptak le a kábítószert árusítókra a rendőrök
Bűnügyi őrizetben az őrjöngő
Több mint 8 kilogramm kábítószert foglaltak le a csornai rendőrök
300 millió forintos drogfogás
Felszámolták a családi drogvállalkozást
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat