Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
A fideszes Simonka több mint 20 milliót költött a NAV-vizsgálat leállítására, a felszámolókat is megvesztegette
24.hu 2019. 10. 10. 7:39:00

A főügyészség szerint húszmillió forintot az Astoriánál adott át a fideszes Simonka György megbízottja a NAV-vizsgálat leállítása érdekében. De a békési fideszes országgyűlési képviselő nem a megfelelő embert fizette le, így nem sikerült megfékezni az adóhatóság eljárását. Nagyjából ugyanekkora korrupciós összeghez jutottak a felszámolók is.



Több részletben összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki a vád szerint Simonka György fideszes országgyűlési képviselő azért, hogy a vissza nem térítendő támogatások jogtalan megszerzése érdekében létrehozott cégeinél indult adóhatósági vizsgálatokat leállíttassa.

Simonka és 32 társa - köztük a politikus családtagjai és más fideszes parlamenti képviselők rokonai - ellen megfogalmazott vádirat részletesen foglalkozik azzal, hogy 2014-ben milyen eszközökkel próbálták megfékezni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által folytatott eljárásokat.

Végül nem jártak sikerrel, a Központi Nyomozó Főügyészség ugyanis idén augusztusban vádat emelt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények - köztük hivatali vesztegetés - miatt, miután a vádhatóság szerint az elkövetők közel másfél milliárd forint kárt okoztak az államnak.

A főügyészség szerint a bűnszervezet egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen irányítója a békési fideszes politikus, Simonka György volt, akire nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kértek.

Simonka György nem mondott le az országgyűlési képviselői mandátumáról, a Fidesz-KDNP pedig nem zárta ki őt a frakcióból.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat