Ma: 2024.04.04.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Nem nyomoznak a víziközmű-fejlesztési pályázatok ügyében
HP 2017. 10. 24. 13:59:00

Elutasította a Fővárosi Főügyészség azt a feljelentést, amit a víziközmű-fejlesztési pályázatok ügyében nyújtott be egy ellenzéki politikus a közelmúltban.



Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője az ügyben a Legfőbb Ügyészségen tett feljelentést, ami illetékesség okán került a Fővárosi Főügyészségre. A víziközmű-beruházási keretmegállapodásokat, valamint a kapcsolódó tanácsadói pályázatokat érintően, ismeretlen tettes ellen tett feljelentés hűtlen kezelés, valamint versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntettének gyanújára utalt.

A Fővárosi Főügyészség azonban a feljelentést megvizsgálva azt állapította meg, hogy a feljelentésben foglaltak nem alkalmasak bűncselekmény gyanújának valószínűsítésére.

A feljelentés egy internetes cikken alapult; a sajtóbeszámoló szerint az Európai Bizottság auditorai a tenderhez kapcsolódó közbeszerzéseket vizsgáltak, és azokkal kapcsolatban tártak fel több szabálytalanságot. Maga az internetes írás is utal azonban arra, hogy egy jelentéstervezetről van szó, amelyről a döntés a cikk megjelenésekor még nem volt ismert. Ezen túlmenően a feljelentés, illetve az annak alapjául szolgáló cikk nem tartalmazott semmilyen, a közbeszerzési szabályok megsértését vagy a piaci verseny korlátozását valószínűsítő konkrét adatot, továbbá abban a vagyonkezelői kötelezettség megszegésére, vagy azzal összefüggésben vagyoni hátrányra utaló, ezáltal bűncselekmény gyanúját alátámasztó információ sem szerepelt.

Mivel nyomozás csak bűncselekmény gyanúja alapján indítható, illetve olyan konkrét adatok alapján, amik bűncselekmény gyanúját valószínűsítik; ilyen konkrét adatok hiányában az ügyészségnek - közleményük szerint - a feljelentés elutasításáról kellett döntenie.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat