Ma: 2018.02.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Rendőrségen végződött a verekedés
HP 2017.11.13. 16:26:00

Három férfit állítottak elő a rendőrök azt követően, hogy verekedés tört ki a hétvégén Balassagyarmat egyik utcájában.



A nyomozás jelenlegi adatai alapján vasárnap, hajnalban szóváltás alakult ki a Nógrád megyei város belterületén két huszonéves férfi között, ennek során egyikük ököllel megütötte ellenfelét, majd amikor az a földre esett, ott tovább bántalmazta. Ezt látva egy harmadik férfi a barátja védelmére kelt és fejbe rúgta a támadót, majd lefogta, amelyet követően az időközben talpra állt, korábbi sértett több alkalommal, ököllel megütötte.

A bántalmazás következtében az elsődleges támadó súlyos, míg az általa leütött férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

A történtekről szóló bejelentést követően rendőrök mindhárom férfit elfogták, előállították őket a rendőrkapitányság épületébe, és mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki, csoportos garázdaság, valamint súlyos, illetve könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt.

További friss információk
Tiborcz-botrány: ami az OLAF számára a nyomozás alapját jelentette, az a magyar hatóságoknak csak arra volt elég, hogy megszüntessék az eljárást
Közel 20 milliót sikkasztott az MSZP politikusa
3 milliárd 300 milliót fizethetünk vissza az EU-nak a fideszes államtitkár miatt, aki szerint „ez bagatell ügy”
Az állami korrupció szimbóluma lett Orbán Viktor veje
Hivatali visszaélés: kormánytisztviselőt vettek őrizetbe a nyomozók
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat