Ma: 2024.02.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Az Egyesült Államok korrupcióval vádol magyar kormányzati tisztségviselőket
mno.hu/privatkopo.hu 2014. 10. 18. 7:35:00

Bekérették tegnap a Külgazdasági és Külügyminisztériumba André Goodfriendet, az Egyesült Államok magyarországi ügyvivőjét. Ennek előzménye, hogy több amerikai érdekeltségű intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon, amire válaszul az amerikai fél arra készül, hogy megnehezítse a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek beutazását az Egyesült Államokba.



André Goodfriend tegnapi sajtótájékoztatóján közölte: „kevesebb, mint tíz” magánszemélytől vonták meg az amerikai beutazási engedélyt, mivel korrupciós cselekményekben vettek részt. Azt állította: bizonyítékaik is vannak ellenük, és „korrupt kormányzati tisztviselőkről” is említést tett, ám részleteket nem árult el. Az ügyvivő tagadta, hogy korábban arról beszéltek volna, Magyarországon korrupció van, vagy hogy meg kellene tisztítani a magyar kormányt. Lapunk kérdésére, hogy az Egyesült Államok ugyanígy jár-e el nagyobb országok, fontosabb szövetségesek esetében is, és tudna-e erre példát mondani, Goodfriend úgy válaszolt: a vonatkozó törvény 2004 óta van érvényben, és állítása szerint már számos esetben alkalmazták, azonban egyetlen konkrét példát sem tudott mondani.

Szijjártó Péter külügyminiszter  azt várja az amerikai kormánytól, bocsássa a magyar fél rendelkezésére azokat a hiteles információkat, amelyek alapján megfogalmazta korrupciógyanúját, mert különben fennáll majd a gyanúja annak, hogy csak befolyást akar gyakorolni bizonyos ügyekben.

Korrupciós pénzeket várhattak el

A miniszter elmondta, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége mostanáig nem közölte, kik azok a magyar állampolgárok, akikkel szemben beutazási korlátozást vezettek be, és semmifajta hiteles információt nem adott az állítólagos korrupciós ügyekről. Azt mondta, rendszeres a konzultáció a nagykövetség és a minisztérium között, „ez így természetes”, és egy ilyen konzultáción tájékoztatott az ideiglenes ügyvivő arról, hogy egyes magyar állampolgárokkal szemben beutazási korlátozást vezetnek be.

A hírek szerint a beutazási tilalom érintettjei között lehetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyes vezetői.

Lattmann Tamás nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az Amerikai Egyesült Államok különösebb indoklás nélkül felfüggesztheti bárkinek az állandó belépési engedélyét. A kitiltásnak lehet politikai vagy más oka is. A jogász elmondta, az ilyen döntések ellen általában nem lehet jogorvoslattal élni, vagyis bíróságon megtámadni azokat.

A Demokratikus Koalíció tegnap az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kérte az ügyben. Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt elnökségi tagja közölte: tájékoztatást várnak a miniszterelnöktől, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, a belügyminisztertől, a külügyminisztertől és a nemzetgazdasági minisztertől arra, igazak-e a sajtóhírek, s ha igen, mi az ügy előzménye, folytatnak-e vizsgálatot, milyen lépéseket tettek, illetve terveznek. - Ez nem egy párt ügye, hanem a haza presztízse - fogalmazott Kerék-Bárczy Szabolcs. Úgy vélte, ha igazak a korrupcióról szóló hírek, akkor mindkét szövetséges állam érdekei sérültek, és a magyar kormány érdekelt abban, hogy ne maradjon megválaszolatlan kérdés.

Eközben az Együtt-PM nyílt vizsgálatot követel. Tegnapi közleményükben felszólították a kormányt, hozza nyilvánosságra, mely magánszemélyekről, mely adóhivatali vezetőkről, mely cégvezetőkről, illetve milyen vállalatokról van szó az ügyben. Egyúttal arra kérték a külügyi tárcát, adjon ki nyilvános állásfoglalást arról, mi hangzott el az amerikai ügyvivő meghallgatásán.

Schiffer András, az LMP társelnöke az interneten úgy reagált: reméli, hogy az Egyesült Államok ugyanezzel a lendülettel megtiltja a GMO-s cégek lobbistáinak kiutazását Brüsszelbe, valamint a korrupciós pénzek „beutazását” az amerikai kötődésű offshore-paradicsomokba. Schiffer párttársa, Szél Bernadett pedig tegnap kezdeményezte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását hétfőre, hogy a testület nyílt ülésen vegye napirendre az ügyet. Közleménye szerint a magyar állampolgároknak is megismerhetővé kell tenni a konkrétumokat.

(Nem hivatalosan felmerült: magyar kormányzati tisztségviselők Magyarországon működő, amerikai tulajdonban álló társaságokkal szemben fogalmazhattak meg korrupciós pénzek megfizetésére vonatkozó igényt. - Privát Kopó)

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat