Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Több tízmilliós csalás miatt nyomoznak a volt pártelnök ellen
Blikk 2013. 11. 29. 8:35:00

Csalás gyanúja miatt nyomoz s rendőrség a Magyar Demokratikus Unió korábbi elnökének kölcsönügylete miatt. Urbán-Szabó Lászlót egy vállalkozó jelentette fel, miután a férfi azzal, hogy indulni akar a 2014-es választáson, 30 milliót kért kölcsön tőle, majd eltűnt a pénzzel. Másokat is átverhetett, a kár a 100 millió forintot is elérheti.



Rendőrségi feljelentést tettek Urbán-Szabó László (fotónkon), a Magyar Demokratikus Unió nevű párt egykori vezetője ellen, az ügyben már meg is indították a nyomozást.

Az egyik sértett, P. Ferenc azt állította, összesen 30 milliót csalt ki tőle. „Feljelentettem Urbán-Szabó Lászlót, sajnos bedőltem neki, és elhittem a jól csengő ígéreteit. Mindez azért történt, mert egy olyan ember ajánlásával jött, akiben megbízok. Később kiderült, ez az ember is csalás áldozata lett” - mondta a férfi, aki nem vállalta teljes nevét.

Feljelentése szerint Urbán-Szabó három részletben kérte el a pénzt. Először azt mondta, lehet, hogy egy hónap múlva vissza tudja adni. Később még többet kért, majd egy idő után elérhetetlenné vált. P. Ferenc egy magánnyomozót is megbízott, hogy kerítse elő adósát.

„A magánnyomozó nem találja Urbánt, egyelőre. Az eddig működő mobiltelefonok már ki vannak kapcsolva. Úgy hisszük, külföldön bujkálhat. Egy XII. kerületi lakást felajánlott a tőlem kért összegek fedezetéül, de mint később kiderült, arra már közel száz tulajdonos van bejegyezve" - mondta a féri.

Hozzátette, hogy két másik sorstársával felvette a kapcsolatot, ők is hasonló összegeket adtak át Urbánnak, így a kár minimum 100 millió forint.

„A fent említett ügyben a BRFK XIV. kerületi Rendőr-kapitánysága csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást" - állt a rendőrség szűkszavú közleményben, arra azonban nem kívántak válaszolni, hogy milyen nyomozati cselekmények történtek ez idáig.

Az ezredforduló idején több évig körözés alatt álló Urbán-Szabó László 2005 áprilisában Létminimum Alatt Élők és Esélyteremtők Pártja (LÉTALAP) néven alapított szervezetet.

Ennek egykori alelnöke 2006-ban azt nyilatkozta, hogy a pártelnök Urbán-Szabó nemes egyszerűséggel saját anyagi gyarapodására használta fel a pártot és tagságát. Az idő tájt több eljárás is folyt ellene a rendőrségen, például csalás miatt. A férfi 2006-ban már az újjászerveződött Magyar Demokratikus Unió elnökeként jelentkezett.

További friss információk
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat