Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Kapcsolat lehetett Hagyó ügyvédje és az MSZP pénztárnoka, Puch László között
atlatszo.hu/atv.hu 2011. 10. 21. 11:27:00

A Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ügyvédjének határidőnaplójában található adatok „kapcsolatot mutatnak a médiában és a köztudatban az MSZP pénztárnokaként ismert Puch László vonatkozásában” - állítja a Központi Nyomozó Főügyészség az atlatszo.hu birtokába került nyomozati iratban.



A 2010-es házkutatás keretében lefoglalt 2007-es és 2008-as határidőnaplók bejegyzései a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúja szerint arról tanúskodnak, hogy Horváth Iván ügyvéd „közvetlen módon irányította és utasításokkal látta el” a fővárosi tulajdonú közműcégek vezetőit, például Antal Attila és Balog Zsolt akkori BKV-vezéreket, illetve az ezen cégekhez kapcsolódó közbeszerzéseket és egyéb beruházásokat „kézben tartotta”. Több lapon szerepelnek olyan számok és jelölések, nyilak, amelyek a nyomozók gyanúja szerint „leosztásokat” takarnak.

Horváthnál 2010. május 4-én tartott házkutatást a BRFK Gazdaságvédelmi Osztálya, számítógépeket és iratokat foglaltak le az ügyvédnél. A rendőrségi közlés szerint az ügyvéd közreműködött a BKV fénymásoló-állományának felmérésére vonatkozó fiktív szerződés megkötésében, politikai kapcsolatait is felhasználva a nyomásgyakorlásra. A nyomozók szerint a felmérést csak papíron elvégző Optimismo Kft.-t később fantomizálták. Az egyik hetilap kutatása szerint Horváth Iván ügyvédi irodája, amely Hagyó saját cégének jogi képviseletét is ellátta, 2007 óta összesen közel 230 millió forint értékben kötött tanácsadói, jogi szakértői szerződéseket a fővárosi önkormányzat cégeivel, így a Főkefével és a BKV-val is.

Az atlatszo.hu birtokába került határidőnapló részletekből egy jól szervezett korrupciós hálózat képe bontakozik ki, alig van a BKV működésének olyan szelete, amelyet ne érintenének a bejegyzések. A portál által most közreadott iratrészlet eredetijében számos további budapesti önkormányzati cég és cégvezető, alvállalkozó cégek, valamint több szocialista politikus neve is szerepel. Horváth Iván egyebek mellett reklámfelületekről, energiatenderről, takarításról, őrzés-védésről, használati jogokról, fejlesztési jogosultságról, sőt végkielégítésekről is egyeztetett. A határidőnaplóban többször szerepel a “Puch” bejegyzés is, a Központi Nyomozó Főügyészség ebből arra következtetett, hogy az adatok “kapcsolatot mutatnak a médiában és a köztudatban az MSZP pénztárnokaként ismert Puch László (fotónkon) vonatkozásában is”.

Horváth Ivánt a BKV-ügyekkel kapcsolatban bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség. Az ügyvéd ártatlannak vallja magát, az mondta nem vett részt törvénytelenségekben. “Ebben az irodában van nokiás doboz (…), de abban telefon van” - mondta a TV2 Tényeknek. A BKV-ügyben 45 ezer oldalnyi nyomozati irat keletkezett, amiből az iratismertetés óta több sajtóorgánumhoz kiszivárogtak részletek.

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat