Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Meglepő: Boross Péter nem hozná nyilvánosságra az ügynöklistákat
MTI 2010. 11. 21.

Az ügynöklisták nyilvánossága ellen emelt szót Boross Péter szombaton, Budapesten. A volt miniszterelnök szerint a titkosszolgálatok évek óta a politikai adok-kapok áldozatai.



A Szabadelvű Médiaműhely Titkosszolgálatok a rendszerváltozásban elnevezésű rendezvényén Boross Péter - aki 1990 után államtitkárként, majd tárca nélküli miniszterként felügyelte a területet - úgy vélekedett: akkoriban az ellenzék vezető ereje, az SZDSZ a titkosszolgálatok "szétroncsolását, felszámolását" sürgette, amit szerinte részben a korábbi hatósági zaklatásuk szülte megtorlási szándék motiválhatott.


Korabeli céljairól azt mondta: meg akarta akadályozni a feloszlatási törekvéseket, ehhez pedig - az ellenzék lecsendesítése érdekében is - személycserék voltak szükségesek. Ugyanakkor a legfontosabb döntést, a III/III-as főcsoportfőnökség megszüntetését már a Németh-kormány meghozta - fogalmazott.


Az ügynöklisták nyilvánosságáról szólva kifejtette: a személyiségi jogok védelme miatt csak az állambiztonsággal együttműködő közszereplők nevét lehetne ismertetni, a közszereplők köre azonban továbbra is tisztázatlan. Ellenérvként hozta továbbá, hogy az ügynökök élettörténete, motivációi, tevékenysége között elképesztő különbségek voltak, amelyek érzékeltetésére a listák alkalmatlanok.
A történtek fényében az, hogy az ügynöklisták nyilvánossága érdekében az utóbbi években bizottságok alakultak, és juttatták el jelentéseiket a kormánynak minden eredmény nélkül, csak "önpropagandaként" értékelhető - mondta a volt miniszterelnök, hozzátéve: véleménye szerint ezen a téren nem várható változás.


Boross Péter kijelentette: a titkosszolgálatok nem működhetnek sikeresen olyan bizonytalanság közepette, mint amilyet az előző kormányzati ciklusban a parlamenti szakbizottság tagjaként megtapasztalt. Mint mondta, a kiszivárogtatások és a felelőtlen politikai adok-kapok eredményeként "megrendültek azok a cövekek", amelyekre a szolgálatok tevékenysége épül, így ma "azt sem tudni, működnek-e egyáltalán".

Földi László egykori hírszerző ezredes a rendszerváltás időszakáról szólva azt mondta: Magyarországon "a munka folytathatósága érdekében aránylag sérülésmentesen" zajlott az átmenet a titkosszolgálatoknál, míg Csehországban - arra hivatkozva, hogy a kommunista állambiztonság tisztjei méltatlanok, hogy a demokratikus berendezkedés felett őrködjenek - lényegében felszámolták őket.
Az akkor a hírszerzésnél dolgozó Földi László arról is beszélt: a szolgálatok két-három évvel a rendszerváltás előtt már tudták, hogy politikai változás készül, de spekulációnak nevezte, hogy részt vettek volna az előkészítésében.


Előadásban Földi László az ügynöklisták nyilvánossága ellen érvelt. Mint mondta, a továbbiakban senki sem vállalná az együttműködést, ha attól kellene tartania, hogy neve évek múltán megjelenik a sajtóban. Kitért arra: a titkosszolgálatok világában nincsenek lezárt ügyek. Azok a külföldi állampolgárok, akiket Magyarország beszervezett, hazaárulók, így sokkal többet kockáztatnak, mint hogy sérül a jó hírnevük - összegzett, hozzáfűzve, hogy "kapcsolati rendszerünket meg kell védeni".

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat