Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Terrorcselekmény bűntette miatt jelentették fel Gyurcsányt
MNO 2011. 10. 08. 11:22:00

A Balsai-jelentés mellé egy feljelentést is kapott tegnap a legfőbb ügyész, amely szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és egyes rendőri-politikai vezetők - a lakosság megfélemlítése révén - terrorcselekményt követhettek el a 2006. őszi véres tömegoszlatásokkal.



Terrorcselekmény bűntettének alapos gyanújával feljelentést tett tegnap a legfőbb ügyésznél Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ellen a 2006. őszi hatósági jogtiprások miatt Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke. A feljelentés a volt kormányfő mellett egyelőre „ismeretlen állami-politikai vezető(k)”, illetve a véres tömegoszlatások végrehajtásáért felelős rendőrparancsnokok ellen is irányul. A Polt Péternek átadott dokumentum alapját a Balsai István korábbi miniszterelnöki megbízott jelentése adja, amelynek elkészítésében egyébként Völgyesi is komoly szerepet vállalt. A múlt hétfőn nyilvánosságra hozott Balsai-jelentést csütörtökön az Országgyűlés rendészeti, illetve emberi jogi bizottságának elnöke is eljuttatta a legfőbb ügyésznek.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat