Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Előzetesbe kerülhetnek Tátraiék
MTI 2011. 02. 10.

Kezdeményezte a Központi Nyomozó Főügyészség a volt külügyi államtitkár, az egykori moszkvai nagykövet és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatójának előzetes letartóztatását szerdán - jelentette be a főügyészség szóvivője a Hír TV Rájátszás című műsorában.



Fazekas Géza a szökés és elrejtőzés veszélyével, valamint a bűncselekmény tárgyi súlyával magyarázta, hogy miért tartja szükségesnek a főügyészség a kényszerintézkedés elrendelését. Arra a kérdésre, hogy a 15 hónapja tartó nyomozás során ez eddig nem merült fel, a szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyanúsítottak kiterjedt - köztük külföldi - kapcsolatokkal rendelkeznek.

Ugyancsak a letartóztatás szükségességének indokaként említette, hogy jelenleg - mint fogalmazott - pillanatkép áll az ügyészség rendelkezésére az ügyről, felmerülhet a bizonyítékok eltüntetésének a veszélye is. Előrevetítette, hogy a gyanúsítotti kör még bővülhet.

Horváthné Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát, Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet, valamint Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját kedden vették őrizetbe különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat