Ma: 2020.10.22.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Prostituáltat futtató cigánybűnöző letartóztatását indítványozta a főügyészség
Privatkopo.hu 2020.09.10. 10:58:00

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a szökésben volt férfinak a letartóztatását, akinek társai már július eleje óta fogva vannak.



A megalapozott gyanú szerint a férfi 2017. elején párkapcsolatban élt Szegeden egy fiatal nővel. A gyanúsított - mielőtt a sértettet prostitúciós tevékenység céljából eladta egy lányok futtatásával foglalkozó házaspárnak - a nőt megtévesztette azzal, hogy tartozása áll fenn a rendőrség felé, amelyet ha nem fizet be, akkor börtönbe kell vonulnia. Ezt, valamint a sértett iránta tanúsított érzelmeit kihasználva rávette a fiatal nőt arra, hogy külföldön keresse meg a tartozás ellenértékét, de hogy azt milyen munkával kell elérnie, ekkor még nem közölte.

Ezután egy autó megtekintésének indokával a gyanúsított a sértettet átvitte bűntársai lakásába, majd ott szembesítette azzal, hogy 1,7 millió forintért eladta őt, és prostituáltként kell dolgoznia. Ezután férfi a lakást elhagyta, majd amikor a sértett is távozni akart, akkor a gyanúsított bűntársai megakadályozták őt ebben, bántalmazták, iratait és mobiltelefonját elvették. Az állandó, rendszeres erőszakos fellépésekkel (megfélemlítéssel, szidalmazásokkal és fenyegetésekkel) lelkileg megtört sértettnek előbb Szegeden, majd Németországban és Ausztriában kellett prostitúciós tevékenységet folytatnia.

A fiatal nőnek 2017 nyarán sikerült megszabadulnia fogva tartóitól, de addig is Magyarországon legalább 950 000 forintot, míg Németországban és Ausztriában több mint 30 000 eurót kellett a prostitúciós tevékenységgel összefüggésben átadnia részükre.

A sértett a sérelmére elkövetett bűncselekményekkel összefüggésben súlyos lelki sérüléseket szenvedett és az emiatt kialakult pszichés és testi tünetei miatt orvosi kezelésre szorult.

A sértett megtévesztésével és a sértettel kapcsolatban fennálló befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélyének okán tett indítványt a letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére.

A gyanúsított ugyanis többszörösen büntetett előéletű, cselekményét két, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, továbbá elfogására a vele szemben kibocsátott elfogatóparancs alapján került sor. Mindezeken túlmenően gyanú merült fel arra is, hogy a tartózkodási helyéül szolgáló ingatlanban kábítószert tárolt, valamint kiskorú élettársát is prostituáltként futtatta.

További friss információk
A „cserdi csoda”: hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség, százmilliók tűntek el - a polgármester két nappal a büntetőeljárás elrendelése előtt lett öngyilkos
OLAF-jelentés: Magyarországon csalták el a legtöbb EU-támogatást - Orbán persze hallani sem akar az Európai Ügyészségről
Pénzt ajánlott az országgyűlési képviselőjelölt visszalépéséért
250 millió forintos adócsalás miatt további 90 napig letartóztatásban marad a szegedi képviselő
Nők zaklatása miatt emeltek vádat a júliusban lemondott fideszes polgármester ellen
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat