Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Fiatalkorú lányt kényszerített prostitúcióra egy „segítőkész navajonki”
Privatkopo.hu 2020. 05. 11. 13:31:00

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi és egy nő ellen, mert arra kényszerítettek egy fiatalkorú lányt, hogy pénzért férfiaknak szexuális szolgáltatásokat nyújtson.



A vád szerint a férfi már korábban is abból próbált pénzt szerezni, hogy fiatal lányokat közvetített szexuális szolgáltatásokra, akik ekkor nála laktak. 2018 márciusában az elkövető lánya áthívta magukhoz a tőlük pár száz méterre lakó, vele egy iskolába járó, néhány évvel idősebb, de még mindig fiatalkorú sértettet.

Ekkor a férfi és élettársa felajánlották a sértettnek, hogy lakjon náluk, amit a fiatal lány - aki már korábban is számos alkalommal csavargott el otthonról - elfogadott. Néhány nap múlva a férfi közös italozás során nyugtatóval is megkínálta a sértettet, és ezután az oldott hangulatba került lánnyal közösült. Ezt követően a férfi rendszeresen élt szexuális életet a sértettel - élettársa tudtával, beleegyezésével. Ezen kívül rendszeresen biztosított a sértett számára alkoholt, illetve kábító-bódító hatású anyagokat.

Néhány hét után a férfi közölte a sértettel, hogy - a szintén náluk lakó, de már nagykorú - másik lányhoz hasonlóan pénzhez kell juttatnia, úgy, hogy idegen férfiaknak kell szexuális szolgáltatásokat nyújtania. A sértett először nemet mondott, majd a férfi hosszas kérlelésére elfogadta a helyzetet.

Ettől kezdve, 2018 augusztusáig a sértettnek többször kellett szexuális kapcsolatot létesítenie férfiakkal, a szexért kapott pénz a vádlotthoz jutott. Ebben az időszakban a sértett többször próbált kilépni ebből a helyzetből, de a férfi és az élettársa részben fenyegetéssel, részben bántalmazással, részben rábeszéléssel mindig visszakényszerítette abba.

Végül 2018. augusztus 8-án a sértett elmondott mindent szüleinek, akik segítségével megszakította a kapcsolatot az elkövetőkkel.

A Pest Megyei Főügyészség az élettársak ellen emberkereskedelem bűntette, kóros szenvedélykeltés vétsége, illetve a férfi ellen kerítés bűntette miatt is vádat emelt.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat