Ma: 2024.04.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Politikusokat hallgathat meg a bíróság a Kulcsár-perben - sajnos, csak tanúként…
MH 2010. 12. 13.
Tanúként nagy valószínűséggel meghallgatnak majd politikusokat is a brókerbotrány perében - írta a Magyar Hírlap Kulcsár Attila védőjére, Nagy Gáborra hivatkozva.

A lap szerint tanú lehet az eljárás során a bírósági eljárásból kimaradók közül a Kulcsárnak miniszterelnöki hivatali belépőt biztosító szocialista államtitkár, Kodela László, Lamperth Mónika volt belügyminiszter férje, Jegesy András, a Britton Peugeot-jával furikázó Puch László pénztárnok, s egy bizonyos Gyurcsányi nevű - ahogy a Magyar Hírlap fogalmaz - "nagy ember" is.


A lap megjegyzi azt is, hogy Kulcsár határidőnaplójában hétszer bukkan fel Baja Ferenc államtitkár neve, tizenegyszer Endrényi Éva üzletasszonyé (az MSZP-s Kovács László volt szeretője), háromszor Kodela László államtitkáré, Lamperth Mónika belügyminiszteré pedig jóval a botrány kirobbanása után is szerepelt Kulcsár noteszában.


Privát Kopó: Erős a gyanúnk, ez ismét csak „cirkusz a népnek”, semmi több. Nem lesz itt bekasztlizva egyetlen „nagy ember” sem, azaz: folytatódik az elmúlt 20 év gányoló, eltaknyoló folyamata. Emlékeznek még a Jobbik tavaszi kampányszlogenére? „20 évet a 20 évért!” Ebből se lett/lesz semmi. Még 20 perc sem…

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat