Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Vesztegetéssel gyanúsítják Pálháza polgármesterét
origo.hu 2011. 10. 16. 9:22:00

Az ügyészség szerint Pálháza jelenlegi polgármestere kétszázezer forintot fogadott el a „bizalom megerősítése céljából” egy vállalkozótól, akinek cége pályázott a szennyvíztisztító telep korszerűsítésére. A polgármester tagadja a bűncselekmény elkövetését.



A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki Pálháza jelenlegi polgármesterét, Moravszki Zsoltot, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megye északi részén található Pálháza az elmúlt években többször is pályázott a szennyvíztisztító telep korszerűsítésére, melyek eredménytelenek voltak. A tervezett mintegy 370 millió forintos beruházás összesen 11 települést érint.

A 2010. októberi önkormányzati választás eredményeként Pálháza új polgármestert választott, azonban ezután is folytatódott a pályázat írása. Az ügyészség szerint egy építőipari munkákkal foglalkozó vállalkozó 2010. november közepén kapcsolatba lépett a település új vezetőjével, jelezve neki, hogy az érdekeltségi körébe tartozó cég szeretné megszerezni a munkát.

Az ügyészség közleménye szerint erről előbb telefonon, majd személyesen is egyeztettek, mely során a polgármester arra vállalt garanciát, hogy a vállalkozó érdekeltségébe tartozó cég fogja megkapni a kivitelezési munkálatokat, és ennek érdekében a képviselő testületnél, illetve a pályázattal érintett többi település polgármesterénél is eljár. 

2010. december első felében a Pálháza közelében lévő Kőkapun ismét találkozott a polgármester a vállalkozóval, aki a gépkocsijában a "bizalom megerősítése céljából" 200 ezer forintot adott át a polgármesternek. Ugyanekkor abban is megállapodtak, hogy a kivitelezési munkálatok költségvetését úgy fogják elkészíteni, hogy abból egy bizonyos összeget maguk között fognak szétosztani - közölte pénteken Keresztes Imre főügyész

A polgármester panaszt jelentett be a megalapozott gyanú közlése ellen, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A szabadlábon védekező polgármester ezt követően - élve a hallgatás jogával - megtagadta a vallomástételt.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat