Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
A rendőrség szerint is bűncselekmény történhetett az Öveges Programban
168ora.hu 2016. 04. 04. 19:17:00

Az LMP antikorrupciós szakszóvivője, Hadházy Ákos sajtótájékoztatóján elmondta: a 2014-ben tett feljelentésük alapján a napokban arról tájékoztatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának korrupcióellenes főosztálya, hogy másfél évnyi nyomozás után az ügyben megvan a gyanúja a folytatólagosan, bűnszövetkezetben elkövetett, különösen nagy értékű költségvetési csalásnak.



Emiatt átteszik az ügyet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal nyomozó irodájához, mert a rendőrség szerint ennél a tényállásnál ők az illetékesek - tette hozzá a politikus.

Ugyanakkor jelezte: csodálkoznak azon, hogy a rendőrség nem találta megalapozottnak a hűtlen kezelés és a hivatali visszaélés gyanúját, holott az LMP szerint már önmagában az szervezett csalásra utal, hogy 43 gimnáziumban íratták meg 43-szor az Öveges-program munkafüzeteit egyenként 25 millió forintért, majd erről 43 tanulmány írattak.

Hadházy Ákos úgy vélte: a bűnszövetkezet feje nem lehet máshol, mint „nagyon magasan”, a minisztériumban. Kérdésre válaszolva hozzátette: a rendőrség téved, amikor azt állítja, hogy politikus, hivatalos személy nem érintett az ügyben, hiszen egy ilyen projekt kiírása nem történhetett meg anélkül, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai pénzekért felelős helyettes államtitkársága ne tudjon róla.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyomozás ellenére, „egészen cinikus módon”, 2015-ben is folytatták a program kifizetéseit.

Az LMP-s politikus szerint ugyanakkor a minisztérium elkezdte visszakérni a „csalással kiosztott” pénzeket az önkormányzatoktól, és valószínűleg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól is.

Az Öveges-program ezer sebből vérzik, de ez csak a jéghegy csúcsa, az ilyen projektek legnagyobb része „kamubeszerzés” - összegzett Hadházy.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat