Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Összefogás: a Fidesz és az MSZP együtt torpedózta meg az áfacsalás-bizottságot
index.hu 2013. 11. 18. 15:14:00

Az LMP társelnöke, Schiffer András és a Fideszből a botrányos földpályázatok miatt kilépett független képviselő, Ángyán József sajtótájékoztatón jelentette be azt, hogy elbukott közös kezdeményezésük a nagyadózókat átvilágító vizsgálóbizottság felállítására, amelyhez az alapot a NAV adóellenőre, Horváth András alapos adatgyűjtést követő, magánszemélyként tett büntetőfeljelentése szolgáltatta. Schiffer András elmondása szerint az MSZP és a Fidesz politikusainak elutasítása miatt nem sikerült összegyűjteni a szükséges aláírást.



Az LMP társelnöke elmondása szerint tisztában van azzal, hogy egy vizsgálóbizottság nem helyettesíthet egy nyomozati eljárást, de úgy gondolták, szükség van a 2002 - és kiemelten 2007 - óta elfogadott év végi zárszámadások átvizsgálására, hogy azok mennyire tekintették át szigorúan a nagy cégektől befolyt adó összegét. Ezen kívül a vizsgálóbizottság feladatául kívánták tűzni azt is, hogy nézzék meg, mennyiben érintettek az Orbán Viktor által kötött stratégiai megállapodások partnerei az ügyben. 

Schiffer András azt mondta: nem lett volna szükség 2007 óta a folyamatos megszorításokra - vagy nem ilyen mértékben -, ha ez az évente ezermilliárdos kárt okozó csalássorozat nem következik be. 

Ángyán József ehhez hozzátette, hogy egységes maffiahálózat kerítette be az államot és a politikát, és ezt a maffiahálózatot képviseli az MSZP és a Fidesz az Országgyűlésben. A két pártot a maffia - Ángyán szerint - a pártok finanszírozásával fizeti ki. A Fidesz-KNDP és az MSZP magatartása azt bizonyítja, hogy egy néhány tucat gazdasági szereplő által irányított maffiahálózat kisajátította a politikát, és a két politikai oldal csak ennek a maffiahálózatnak a délelőttös és délutános műszakjai - jelentette ki a politikus.

Schiffer András azt is bejelentette, hogy Ángyánnal közösen közérdekű adatkéréssel fordulnak a gazdasági minisztériumhoz, hogy hozza nyilvánosságra a bravúros gyorsasággal, egy hétvége alatt elkészült NAV önátvilágítás alapján készült teljes jelentést.

További friss információk
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat