Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Gyanúsítottként hallgatta ki Kocsis Istvánt az NNI
MTI 2012. 01. 13. 8:30:00

Gyanúsítottként hallgatta ki Kocsis Istvánt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerda este, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg egy - állítólag - fiktív tanácsadói szerződés miatt.



Az NNI csütörtökön már le is zárta az ügyben a nyomozást, az iratokat várhatóan vádemelési javaslattal küldik meg az ügyészségnek - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában csütörtök este.

Az MTI Hírcentrum úgy tudja, hogy a rendőrség gyanúja szerint Kocsis István az MVM Zrt. vezérigazgatójaként 2008-ban az igazgatóság megkerülésével tanácsadói szerződést kötött egy osztrák céggel egy új szerbiai erőmű építésével kapcsolatos tanulmány elkészítésére. A szerződés alapján a vállalkozó egy mindössze néhány oldalból álló ismertető anyagot adott át az MVM-nek.

Az MVM Zrt. összesen 175 ezer eurót, akkori árfolyamon számolva több mint 43 millió forintot utalt át a bécsi cégnek.

Az ügylet miatt Kocsis Istvánt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg. Mint elhangzott: Kocsis Istvánt a szerdai kihallgatáson tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat