Az új törvényre azért volt szükség, mert a régi - eléggé el nem ítélhető módon - bürokratikusan megnehezítette az ajánlattévők közötti tetszés szerinti választást, és kiskapuk keresgélésére kényszerítette az ajánlatkérőket. Közbeszerzési törvény márpedig kell, mert EU-előírás, de azért nehogy már Brüsszel mondja meg a magyar embereknek, hogy kivel szereztessenek be, ha ők be akarnak szereztetni. Ezért a kapukat kitárták, rugalmasság mindenekfelett.

A fenti bekezdés akár a törvény preambuluma is lehetne, amennyiben tökéletesen összegzi a változások lényegét. Kár, hogy egy törvénynek nincs preambuluma, csak akkor, ha alap.

A törvény szerint közbeszerzést kell kiírni árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésére, valamint építési- és szolgáltatási koncesszióra. A szabályokat azonban a törvény csak általánosan és alapelveiben tárgyalja, a részleteket a kormány döntési jogkörébe rendeli, de így is számos kivételt enged.

Az még érthető lenne, hogy nem kell alkalmazni a törvényt azoknál a beszerzéseknél, amelyek az ország biztonságát érintik. Az már kevésbé, hogy a kis- és középvállalatok támogatása érdekében az ajánlatkérő az eljárásban való részvétel jogát fenntarthatja árubeszerzés és szolgáltatás esetén az előző évben százmillió forintos, építési beruházás esetén egymilliárd forintos árbevételt el nem érő ajánlattevők számára.

A nagyösszegű megrendelések kisebbekre darabolását teszi lehetővé a törvény azon passzusa, amely szerint, ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a huszonötmillió, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a százötvenmillió forintot, akkor hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást lehet indítani három ajánlattevő meghívásával.

A közbeszerzés értékének vagy az uniós (az Európai Bizottság határozza meg), vagy pedig a nemzeti értékhatárt (ezt a mindenkori költségvetési törvény közli) kell elérnie, ez alatt szintén nem kötelező az ajánlati felhívás közzététele. Ez azért nem kis tétel: tavaly a magyarországi közbeszerzések 73,8 százaléka uniós értékhatár alatti volt, ezeken 400 milliárd forintról döntöttek nyilvános eljárás nélkül.

Továbbra is engedélyezi a törvény a házon belüli szerződést, sőt, a mostani háromról öt évre növeli azt az időt, amennyire egy egyébként közbeszerzésre kötelezett intézmény vagy cég saját leányvállalatával közbeszerzés nélkül szerződhet. Az arra teremt lehetőséget, hogy egy állami vállalat a saját tulajdonában álló társaságok egyikét kérje föl - mondjuk - biztonsági őrzésre, amelyet aztán a leányvállalat kiszervez egy külső céghez, ám már a közbeszerzést mellőzve - bevett módja ez a közpénzek kontroll nélküli magánosítására.

Az ellenzék kérése ellenére nem került be a törvénybe az ajánlattevők nyilvános, összesített, kereshető és bárki számára hozzáférhető adatbázisa. Fónagy János államtitkár szerint azért, mert sérülne az üzleti titok, ha az ajánlatokat nyilvánosságra hoznák. Így viszont a közpénzek elköltésének átláthatósága sérül; a Fidesz és a KDNP döntött, hogy melyik lényegesebb a számára.

Az alkotmányossági aggályok miatt egy zárószavazás előtti módosító indítvánnyal az alkotmányügyi bizottság kiemelte viszont a törvényből a Közbeszerzési Hatóság kormányhivatallá degradálását, és az egységes javaslatban visszahelyezték az intézményt az Országgyűlés alá. Az újonnan létrejövő Hatóság része az eddigi Tanács, amelybe az állam (például a Gazdasági Versenyhivatal), az ajánlattevők és az ajánlatkérők is delegálnak képviselőt, ám a rész választja az egész elnökét.

Az indoklás szerint a kormány is szereplője a közbeszerzési piacnak (mi több, a legnagyobb), így a felügyelő szervezet nem járhatna el pártatlanul, ha a munkáltatói jogokat éppen a vizsgált intézmények valamelyike gyakorolja fölötte. Az első pillantásra is összeférhetetlen hivatalról szóló passzust az Alkotmánybíróság minden bizonnyal megsemmisítette volna.