Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Moszkvai ingatlanügy: okirat-hamisítás miatt nyomoz az ügyészség
hírTv 2011. 03. 20.

Meghamisíthatták a moszkvai kereskedelmi képviselet adásvételi szerződését - írja az Origo. Az internetes hírportál információi szerint Székely Árpád korábbi nagykövet 2008-ban ugyanazon a napon, november 5-én írta alá Moszkvában az ingatlan eladásáról szóló szerződést, amikor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kiválasztotta az ingatlan eladására kiírt pályázat győztesének a luxemburgi bejegyzésű céget.



„A moszkvai kereskedelmi képviselet eladása ügyében a hűtlen kezelés mellett az okirat-hamisítás gyanúja is felmerült. Valóban e tárgyban is vizsgálódik a főügyészség, mivel a 2008. novemberi - azon évben már második - adásvételi szerződés kapcsán merült föl az okirat-hamisítás gyanúja. Nevezetesen hogy nem akkor történt meg ténylegesen az adásvételi szerződés, illetve annak az aláírása, mint amikor az az okiratban szerepel. Természetesen ennek a vizsgálata jelenleg is folyik, tehát ennél többet az eljárás érdekében ezzel kapcsolatban jelenleg nem áll módomban közölni” - mondta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Az Origo azt írja: az ügyészségi gyanú szerint a szerződést valójában nem 2008 novemberében, hanem egy hónappal később írhatták alá, ezért felmerül a magánokirat-hamisítás gyanúja. Ezt támaszthatja alá az a 2008 decemberében keltezett külügyminisztériumi emlékeztető is, amelyben Fekszi Márta jövő időben beszél a szerződés aláírásáról. A szerződés nem tesz említést arról az 500 millió forintos előlegről sem, amelyet a Magyar Államkincstár szerint az épület vevője még 2005 decemberében átutalt a magyar államnak.

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat