Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Költségvetési csalás gyanújával nyomoznak Mikola István ügyében
mno.hu 2017. 02. 25. 8:49:00

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti IX. kerületi Ügyészség Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára ügyében, akiről kiderült, hogy a 2011-2014 közötti nagyköveti fizetése mellett megtarthatta magának a minisztérium által a felesége után kiutalt pótlékot is. Az ügyben Tényi István Fidesz-tag tett feljelentést, a nyomozást pedig az ügyészség döntése értelmében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatja le.



Mikola István korábbi felesége a külügyi tárcának jelezte, nem kapta meg a neki járó havi 1600 eurós, vagyis körülbelül félmillió forintos juttatást. Fülemen Róza a 24.hu cikke szerint nyugdíjba vonulása miatt kérte a diplomatafeleségként töltött időszak elismerését. Levelében azt írta, hogy Mikola István OECD-nagyköveti kinevezése miatt kénytelen volt minden pénzkereső tevékenységét feladni, és három éven keresztül saját megtakarításaiból fizette a magyarországi járulékokat. Ugyanakkor a diplomatafeleségként neki járó pótlék közben teljes egészében volt férjének nyugdíjalapját növelte, aki ekkor több mint 5000 eurós havi javadalmazást kapott. 

A volt feleség korábban lopásért feljelentette exférjét, mert párizsi tartózkodásuk alatt eltűnt egy tízmilliós értékű antik bútorkollekció, amit Budapesten Mikola családjánál helyeztek el. A jelenlegi államtitkár vagyonnyilatkozataiban feltüntetett ingatlanokról pedig az derült ki, hogy korábban a felesége birtokában voltak.

További friss információk
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat