Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Gyanúsítottként hallgatták ki a fideszes Meggyes Tamást
MTI 2014. 01. 28. 5:40:00

Gyanúsítottként hallgatta ki Meggyes Tamás fideszes országgyűlési képviselőt, Esztergom volt polgármesterét a Központi Nyomozó Főügyészség, hétfőn - tájékoztatott Keresztes Imre főügyész közleményében.



A fideszes képviselőt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt a korábbi esztergomi városvezetők életbiztosítási szerződésével összefüggésben hallgatták ki. Az ügyhöz kapcsolódóan további négy gyanúsítottal szemben is eljárás folyik, amely jelenleg vád-előkészítési szakban van.

Meggyes Tamás a gyanúsítással szemben panasszal élt, és vallomásában érdemi védekezést terjesztett elő - írta a főügyész.

Polt Péter legfőbb ügyész októberben kezdeményezte a korábbi esztergomi polgármester mentelmi jogának felfüggesztését jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt. Az Országgyűlés november 20-án függesztette fel Meggyes Tamás mentelmi jogát. A képviselők erről 298 igen szavazattal, egy nem ellenében, négy tartózkodás mellett döntöttek. Meggyes Tamás nem vett részt az ülésen.

Az esztergomi önkormányzat 2003-ban négy évre életbiztosítással vegyes befektetési szerződést kötött Meggyes Tamás polgármester és egy alpolgármester részére. A díjakat az önkormányzat fizette.

A befektetési életbiztosítások kedvezményezettje a szerződésben rögzített határidő elérése esetén eredetileg az önkormányzat volt, ezt azonban 2007-ben a városvezetők kérésére módosították. Így - miközben a megtakarítási időszakot 2010-ig meghosszabbították, és a másik alpolgármesternek is szerződést kötöttek - a kedvezményezettek maguk a politikusok lettek.

A gyanú szerint az önkormányzat vagyoni hátránya 13,5 millió forint volt, ennyit fizetett ki a biztosító az életbiztosításokra 2010-ben: a két alpolgármesternek a magánszámlájára, a polgármester esetében azonban - tévesen - az önkormányzat számlájára. Később a két alpolgármester a díjakat befizette az önkormányzatnak.

Az ügyészi indítvány szerint az elkövetéskor hatályos jogszabályok alapján a polgármesternek és az alpolgármesternek jövedelmet, vagyoni juttatást csak a képviselő-testület biztosíthatott. Meggyes Tamás tehát hatáskörét túllépve döntött a szerződések meghosszabbításáról, a kedvezményezettek személyének megváltoztatásáról és kötött szerződést az alpolgármester javára.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat