Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Vihar a biliben: halálosan megfenyegették a politikust
heol.hu 2013. 06. 25. 11:21:00

A földtörvény elfogadásához kapcsolódóan a hétvégén írásos fenyegetés érkezett Balázs József fideszes országgyűlési képviselő parlamenti e-mailjére.



A honatya lapunk rendelkezésére bocsátotta a neki címzett elektronikus levelet. Az ismeretlen e-mail-író megfogalmazását szó szerint idézzük:

„Egyáltalán nem tisztelt Balázs József!

Amit ma elkövettél, nem merül feledésbe. Halálod már nem lesz kielégítő, családod is veled veszik. Otthonod sem nyújthat biztos menedéket.”

Balázs József a fenyegetés kapcsán elmondta: a rendőrséget - a gyöngyösi rendőrkapitányt - telefonon tájékoztatta az esetről, kedden pedig írásos bejelentést is tesz a hatóságoknál.

Hozzátette: az elmúlt napokban földtörvény-ügyben nyílt levelet is kapott, amelyben azt szorgalmazta a Jobbik egyik gyöngyösi vezetője: az országgyűlési képviselő ne szavazza meg a Parlamentben az új földtörvényt. Ezt a képviselő egyébként megválaszolta, a szavazásnál pedig igen-gombot nyomott.

Balázs József nem lát összefüggést a két dokumentum között, a nyílt, névtelen fenyegetést azonban a párbeszédre alkalmatlanság biztos jelének tekinti, amely nem segíti a közbeszéd eldurvulásának visszafogását. A honatya úgy sejti, a következő hetekben elképzelhető, hogy más fideszes országgyűlési képviselők is szembesülhetnek hasonlóan aggasztó hangnemű megnyilvánulásokkal, ezért arra kéri az illetékes hatóságokat: kezeljék kellő határozottsággal az efféle fenyegetéseket.

Erre mondják: vihar a biliben…

További friss információk
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat