Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Majdnem megölte, mert éppen arra kerékpározott
HP 2018. 09. 06. 7:08:00

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség egy 65 éves férfival szemben, aki tavaly ősszel, egyetlen ütéssel, kis híján meggyilkolt egy véletlenül arra járó, másik férfit egy kisalföldi városban.



A cselekmény a város egyik vendéglőjének teraszán történt, ahol a vádlott italozott. Az elkövető itt - az asztaltársa és közte keletkezett nézeteltérésből fakadó feszültség levezetéseként - sértegetni kezdett egy éppen arra kerékpározó férfit.

A sértegetést követően a vádlott azt kiáltotta a férfinak, hogy „megöllek", majd a sértetthez lépett és őt a kezében lévő üvegpohárral nyakának bal oldalán megütötte. A pohár az ütéstől széttört és megsértette a nyaki ütőeret; az erősen vérző férfinak még sikerült a vendéglőbe bejutnia és ott segítséget kérnie.

A sértett a kialakult vérveszteség miatt közvetlenül életveszélyes állapotba került, a kórházban életmentő műtétet végeztek el rajta.

A letartóztatásban lévő elkövető terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat