Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Budai: maffiaszerű lakásértékesítési rendszer működött a honvédelmi tárcánál
Híradó 2011. 04. 13.

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint jól szervezett, "maffiaszerű lakásértékesítési rendszer" működött az előző szocialista kormány idején a honvédelmi tárca közreműködésével.



Budai Gyula sajtótájékoztatóján elmondta, Fapál László, a honvédelmi tárca korábbi közigazgatási államtitkára összesen közel százmillió forintért vásárolt lakásokat 2006-ban gyermekeinek, illetve saját részre. Mint kifejtette, az ingatlanok azok közül valók, amelyeket 2005-ben a Mesternívó Kft. a honvédelmi tárcának megvételre felajánlott.

Hasonló konstrukcióban vásárolt ingatlant Gömbös János korábbi miniszteri biztos, aki szolgálati lakásának értékesítését kérte a tárca vezetőjétől - mondta, hozzátéve: az ingatlant korábban 30 millióért vették meg, a vásárlás után felújítására több mint 18 millió forintot fordítottak költségvetési forrásból, majd a biztos 8,3 millióért vehette meg.

A kormánybiztos a személyét ért támadások kapcsán azt mondta: Török Zsolt szocialista politikusnak az ő lakásvásárlására vonatkozó kijelentései miatt a bíróságon kell felelnie, ellene rágalmazás miatt feljelentést tesz.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat