Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
16 millióval vásárolhatott olcsóbban lakást Gál György szeretője
MN/FN 2010. 11. 18.

A Magyar Nemzet ügyészségi iratok alapján arról számol be, hogy megérte a volt erzsébetvárosi polgármester ismeretségi körébe tartozni, nagyjából 10 százalék körüli összegért lehetett ugyanis önkormányzati lakáshoz jutni.



A Magyar Nemzet ismét részleteket ismertet a Hunvald-ügyben keletkezett ügyészségi iratokból: ezek szerint 2006 márciusában az SZDSZ akkori kerületi frakcióvezetőjének, Gál Györgynek a sógornője, T. Noémi kapott meg egy Nefelejcs utcai önkormányzati bérlakást Hunvald polgármesteri keretének a terhére. A Gál vezette gazdasági bizottság pár hónappal később hozzájárult ahhoz, hogy Gál sógornője a forgalmi érték kevesebb mint tizedéért, 5,8 millió helyett 526 ezer forintért megvásárolhassa a másfél szobás lakást.

Egy másik esetben a pénzügyi bizottság akkori SZDSZ-es elnöke, Kardos Péter barátjának utaltak ki egy 49 négyzetméteres bérlakást 2006 júniusában. Kardos rokona végül 2006 novemberében, szintén tizedáron, 862 ezer forintért megvehette a 8,7 milliós forgalmi értékű lakást.


A harmadik említett lakáskiutalás 2008 januárjában történt, amikor egy 98 négyzetméteres, háromszobás Dembinszky utcai bérlakásba költözhetett be Gál György barátnője, az akkor 20 éves V. Éva. Bár az ingatlan forgalmi értéke 18,7 millió forint volt, 2008 áprilisában a Gál által vezetett gazdasági bizottság hozzájárulásával V. Éva 2,78 millió forintért megvásárolhatta a lakást. Azonban ezt az összeget nem ő, hanem pártfogója, az egyébként házasságban élő szabad demokrata politikus fizette ki.

De reklámáron lakáshoz juttatták V. Éva testvérét, Nikolettet is. A 18 éves lány, noha nem is kérelmezte, 2008 áprilisában kibérelhetett egy kétszobás, 46 négyzetméteres Dembinszky utcai önkormányzati lakást, majd novemberben 1,4 millió forintért meg is vásárolhatta a mintegy 8,5 milliót érő ingatlant.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat