Ma: 2020.07.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Visszavitte a kölcsönbe kapott ezer forintot, és azzal a lendülettel elrabolt ötezret
Privatkopo.hu 2019.11.12. 14:07:00
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság 2019. november 11-én, délután, rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy 51 éves kelebiai lakost

A férfi elfogása előtt négy nappal - a gyanú szerint - megjelent az egyik helyi háznál. Bement a 85 éves tulajdonos udvarára, ahol közölte vele, hogy a tőle korábban kölcsönkért ezer forintot hozta vissza.

Az udvarról az asszonnyal bementek a házba, ahol a gyanúsított elmondta, hogy csak ötezer forintos bankjegye van, és kérte, hogy abból adjon vissza neki négyezer forintot. A nő a pénztárcájából ki akarta venni a visszajárót, amikor a férfi hirtelen odalépett hozzá, egyik kezével lefogta a sértett bal kezét, másik kezével pedig kikapta a kezéből a tárcát, és abból ötezer forintot magához vett, majd távozott a helyszínről.

A gyanúsított őrizetbe vételét követően a nyomozók előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Már kilenc gyanúsítottja van a fideszes képviselő korrupciós ügyének
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki Boldog István fideszes országgyűlési képviselőt - aztán szabadon távozhatott
Pénzért gyűjtetett ajánlásokat a parlamenti választások előtt
Hivatali vesztegetés: a legfőbb ügyész kezdeményezte a fideszes Boldog István mentelmi jogának felfüggesztését
Vádat emeltek a terézvárosi ingatlanpanama miatt
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat