Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Közokirat-hamisítás: vádat emeltek Kistelek fideszes vezetői ellen
MTI 2012. 10. 05. 11:31:00

Az ügyészség a Csongrád megyei város képviselő-testületének tavaly december 9-ei zárt ülésének jegyzőkönyvénél talált szabálytalanságot.



A Délmagyarország cikke szerint Somodi Lilla korábbi kisteleki jegyző, Nagy Sándor (fotónkon) kisteleki fideszes polgármester, valamint Darabos Gábor és Pálinkás Pál alpolgármesterek ellen kétrendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Szegedi Városi Ügyészség, a korábbi jegyzővel szemben tettesként, a többiek esetében bűnsegédként.

A jegyzőkönyv szerint az ülésen mindvégig jelen volt kilenc képviselő, és csak egy napirendi pontot vitattak meg, amelyben határozatot is hoztak, a valóságban azonban egy képviselő az ülés berekesztése előtt tíz perccel érkezett meg, és sem a vitában, sem a szavazásban nem vett részt. A vádirat szerint a zárt ülésen készült jegyzőkönyvtől eltérően több napirendi pontot is tárgyaltak, azokról határozatok is születtek, amelyeket elfogadott a képviselő-testület. Ezeknél szintén nem volt jelen az érintett képviselő.

Az ügyészség valamennyi vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Nagy Sándor polgármester szerint a tavaly december 9-ei, közmeghallgatással egybekötött képviselő-testületi ülésen alaki, nem pedig tartalmi hiba történt a mintegy kétszáz oldalas jegyzőkönyvvel kapcsolatosan - áll a napilap cikkében.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat