Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Még idén vádat emelnek a kémbotrány szereplői ellen
MTI 2011. 10. 28. 7:52:00

A Magyar Nemzet értesülése szerint a Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) napokon belül befejezi a kémbotrány néven elhíresült, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő nyomozás iratainak ismertetését és államellenes bűncselekmény miatt még az idén vádat emel az eljárás négy gyanúsítottja ellen.



A BKÜ a június 28-én kirobbant ügyben kémkedéssel gyanúsította meg Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatóját, három nappal később felbujtás gyanújával hallgatta ki Szilvásy György volt titokminisztert, július 1-jén pedig bűnpártolással gyanúsította meg az NBH főigazgató hivatali utódját, Laborc Sándort - emlékeztet a lap. A negyedik, felbujtóként meggyanúsított szereplő az ügyben felbukkant orosz hátterű biztonsági cég, a Zömök Kft. társtulajdonosa, Püski László.

Galambos Lajos védője, Molnár Lajos a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy védence társaságában megismerték az eljárás iratait és tudomása szerint hamarosan az ügy többi érintettje is végez a dokumentumok áttanulmányozásával. Az ügyvéd szerint a nyolc kötetnyi irat nem támasztja alá azt a gyanút, amely alapján a nyomozó hatóság vádat készül emelni.

A lap úgy tudja, a BKÜ várhatóan decemberre elkészíti a Fővárosi Bíróságnak továbbított vádiratot, és a Katonai Tanács a jövő év elején tűzheti ki a büntetőper tárgyalását.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat