Ma: 2020.08.09. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Kémügy: letöltendő börtön kiszabását kérte a főügyészség a titkosszolgálat volt vezetőjére
Magyar Idők/index.hu 2017.04.10. 7:41:00

Megérkezett a Fővárosi Ítélőtáblára a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség fellebbezése a Gyurcsány-kormány alatti volt titkosszolgálati vezetők és társaik ellen folyó eljárásban. A főügyészség  Galambos Lajosra, a volt Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójára letöltendő, Szilvásy György egykori titkosszolgálati miniszterre és Galambos utódjára, Laborc Sándorra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.



Az ügyet három hivatásos katonai bíró fogja tárgyalni az ítélőtábla katonai tanácsán. Úgy tudni, vidékről, várhatóan Győrből vagy Szegedről rendel fel katonai bírót a másodfokú tárgyalásra az ítélőtábla, ugyanis az ügy korábbi szakaszában a másodfokon eljáró fővárosi katonai bírák többsége már hozott valamilyen döntést, így az év elejétől érvényben lévő törvény szerint már nem vehetnek részt az ügy másodfokú tárgyalásában.

A Katonai Ügyészség eredetileg Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagyot (felső kép) kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt felbujtóként elkövetett kémkedéssel, Laborc Sándor időközben lefokozott dandártábornokot kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, P. Lászlót, a kémbotrányban felbukkanó, orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát pedig államellenes bűncselekményekkel vádolta meg 2011-ben.

Az ügyet 2040-ig titkosították. Eddig annyi derült ki a sajtóban, hogy Galambos Lajos főigazgató hivatali ideje alatt bolgár szakembereknek álcázott orosz specialisták érkeztek az országba, hogy átvilágítsák az NBH munkatársait. Ennek célja az volt, hogy kiderítsék: ki szivárogtat ki titkokat az akkor ellenzéki Fidesznek.

                                                        Laborc Sándor

·         A Debreceni Törvényszék 2013-ban meghozott elsőfokú ítéletében Galambos Lajos és Szilvásy György egyaránt két év tíz hónap börtönbüntetést, Laborc Sándor egy év - két év próbaidőre felfüggesztett - börtönt kapott, P. Lászlót pedig felmentették.

·         A Fővárosi Ítélőtábla ezután eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet.

·         A megismételt elsőfokú eljárásban a Kaposvári Törvényszék tavaly felmentette valamennyi vádlottat.

A Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék alapvetően jól állapította meg a tényállást, azaz hogy a kémkedés megtörtént, csak éppen nem ismerte fel a terheltek bűnösségét ebben a súlyos bűncselekményben, ám ezt a hibát a második másodfokú eljárás korrigálhatja - írja a Magyar Idők.

További friss információk
Már kilenc gyanúsítottja van a fideszes képviselő korrupciós ügyének
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki Boldog István fideszes országgyűlési képviselőt - aztán szabadon távozhatott
Pénzért gyűjtetett ajánlásokat a parlamenti választások előtt
Hivatali vesztegetés: a legfőbb ügyész kezdeményezte a fideszes Boldog István mentelmi jogának felfüggesztését
Vádat emeltek a terézvárosi ingatlanpanama miatt
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat