Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Vádemelés az ismerősét késsel megszurkáló férfi ügyében
Privatkopo.hu 2021. 04. 19. 13:20:00

A Balassagyarmati Járási Ügyészség súlyos testi sértés miatt emelt vádat egy 20 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki a vád szerint életveszélyesen megfenyegette, majd pillangókésével meg is sebesítette ismerősét - írja a Pestiriport.hu.



A vád szerint a férfi 2019 novemberében egy drégelypalánki házban italozott egy férfival és két nővel. Késő este ittasan szidalmazni kezdte a jelen lévőket, mire a másik férfi felszólította, hogy hagyja el a házat. Ekkor a vádlott megtámadta őt, és bár az egyik nő közéjük állt, őt félrelökte, majd indulatosan meglökte a férfit is, aki hanyatt esett.

Ezután a vádlott a nadrágzsebéből elővett egy nyolc centiméter pengéjű, úgynevezett „pillangókést”, és a fekvő férfi felsőteste irányába szúró mozdulatot tett. A sértett eközben meglökte, így a kés kétszer is a combján sebesítette meg.

A két szúrás után a vádlott hátralépett, ezt kihasználva a sértett kiugrott a ház ablakán és egy rokona házába futva talált menedéket.

A szúrt combsérülések nyolc napon belül gyógyultak, azonban a súlyosabb sérülés elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a büntetett előéletű, jelenleg is büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodó vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint a közügyek gyakorlásától való eltiltását indítványozta vádiratában.

További friss információk
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat