Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Amerikai és orosz befektetők után kémkedhet a Lázár János által felügyelt Információs Hivatal
Népszava 2012. 10. 30. 9:24:00

Súlyos amatőrizmusról árulkodik titkosszolgálati források szerint Lázár János minapi nyilatkozata, amely szerint Magyarország hitelezőit is figyelné a nemrég új vezetőt kapott Információs Hivatal. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár azzal ugyanis, hogy ezt a feladatot "kikotyogta", a külföldi hírszerzők munkáját könnyítette.



"Példátlanul buta provokáció" - összegezték lapunknak az elhárítás mechanizmusát ismerő források Lázár János múlt heti nyilatkozatát, melyben az általa a Miniszterelnökségen keresztül irányított Információs Hivataltól (IH) új feladatként a Magyarország hitelezőivel, "többségében külföldi magánbefektetőkkel" kapcsolatos információk felderítését is kérte. Az államtitkár ugyan nem nevezte meg, de piaci körökben így is egyértelműnek látják, hogy Lázár - legalább egy - konkrét cégre, az amerikai Franklin Templeton Investments befektetési alapra gondolhatott, mely a tulajdonában lévő 2000 milliárd forint értékű állampapírral a magyar államkötvények legnagyobb felvásárlójának számít. Forrásaink szerint ezért az államtitkár olyan titkot kotyogott ki, amellyel a külföldi hírszerzés munkáját könnyíti meg, és mint egyikük fogalmazott, a kijelentés "súlyos amatőrizmusra, Lázár hírszerzés-irányítói alkalmatlanságára" utal.
Mint ismert, Lázár szeptember 1-je óta felügyeli a polgári hírszerzést ellátó IH-t, korábban ugyanis a külügyi tárca alá tartozott. Lázár korábban egy interjúban azt mondta, "a fokozódó külpolitikai aktivitás támogatása" miatt veszik el a hírszerzést a tárcától. A hatáskör átrendezés után két héttel Lázár ki is nevezte az IH élére a katonai hírszerzéstől érkező Pásztor Istvánt, akit úgy mutatott be a nemzetbiztonsági bizottság ülésén: kiválasztásának fontos szempontja volt, hogy elhárítói munkáját "a rendszerváltozás után" kezdte. Pásztor egyébként Pető Tibort váltotta, aki Magyarország új, Prágába akkreditált nagykövete lett. Ekkorra már világossá vált, hogy az elsődlegesen az országhatáron kívül tevékenykedő IH új feladatot és profilt is kap: az ország pénzügyi-gazdasági biztonságának "garantálását". "A mi kormányunk meggyőződése szerint a legfontosabb kérdés az ország pénzügyi-gazdasági biztonsága, és az Információs Hivatalnak kutyakötelessége, és feladatául kell neki szabni világosan és egyértelműen, hogy ehhez minden háttérinformációt megadjon az adott nemzetközi gazdasági környezetben, legyen szó akár keletről vagy legyen szó akár nyugatról" - mondta Lázár a szeptember 11-i ülésen a dandártábornok bemutatásakor. Az új feladat azonban nagyobb költséggel is jár, indokolt az államtitkár, és közölte, milliárdokkal megemeli az IH büdzséjét - a 7,5 milliárdból gazdálkodó szerv jövőre 10 milliárdot is költhet.

Korábban a hírszerzési adatokat az IH összegezte, továbbította azokat a Külügyminisztériumnak, és csak azután kerültek a kormányfőhöz, aki államtitkárán keresztül most közvetlenül rálát a hírszerzésre. Forrásaink szerint azonban Orbán nehezményezte, hogy egyrészt az EU-IMF-tárgyalások alatt nem kapott meg minden szükséges, "külföldi reakciókat érintő" információt, másrészt, a hogy a minisztérium nem állt mellé kellő súllyal, amikor a kormányfőt az unión belül "támadások érték". Orbán azonban a hírek szerint azt reméli, hogy az új feladat kijelölése után az IH hasznosabb információkkal szolgál majd ezeket illetően is.
Az új kémfőnök bemutatásakor Lázár egészen konkrétan utalt az uniót illető célokra. Mint mondta, "Magyarország jelenlegi nemzetbiztonsági helyzete és az európai gazdasági környezet, valamint az Európai Unió gazdasági helyzete miatt" különösen fontos minden információ, amely az ország pénzügyi-gazdasági stabilitását segíti. Ebben a tekintetben az IH-ban dolgozók elé újabb és újabb kihívások tornyosulnak - mondta.

Lázár szavaiból a piaci szereplők számára egyik forrásunk szerint az is kiderülhetett, hogy az IH-nak az orosz gáztárgyalásokkal kapcsolatos információkat is figyelnie kell. Mint forrásunk fogalmazott, "példátlanul nagy felelőtlenség provokálni az oroszokat", ahogyan az Egyesült Államokat is, hiszen a Franklin Templeton központja San Francisco-tól délre, a kaliforniai San Mateóban található. A cég világszerte több mint 30 országban tart fenn kirendeltséget, és több mint 150 országban kínál befektetési megoldásokat és szolgáltatásokat. "Lázár semmi mást nem tett, mint időt, pénzt, energiát nem spórolva az oroszok és még 148 másik ország részére kémkedési célként jelölte meg a Franklin Templeton Investments-t".
Egy másik, a hírszerzési folyamatokra szintén rálátó informátorunk szerint az is elképzelhető, hogy Lázár nagyon is "pontosan, tudatosan" beszélt, esze ágában sem volt Magyarország hitelezőire ráküldeni az IH-t. Hiszen miért harapnánk abba a kézbe, amelyik etet? - tette fel a kérdést. Szerinte Lázár burkoltan a kormány IMF-ellenes kampányát erősíthette, de nem szabad kizárni azt sem, hogy más hírszerzőknek üzent a kommunikációs eltereléssel, és mindez csak egy blöff volt részéről.

Mit keresett Hajdu az IH-nál?

Úgy tudjuk, az új főigazgató kinevezésekor szokásos állománygyűlésen - információink szerint a kormányfő érthetetlen módon korábbi személyi testőrével, a Terrorelhárító Központot vezető Hajdu Jánossal jelent meg - is kifogásolta Orbán, hogy két éven át "szinte semmilyen" információt nem kapott a hivataltól. Ily módon az IH nem véletlen került a nyáron a kormányfő alá, hiszen a szerv általános rendeltetése - mint honlapján olvasható - a külföldre vonatkozó, vagy külföldi eredetű bizalmas információk megszerzésével az, hogy "segítse a magyar nemzeti érdekek érvényesülését, működjön közre Magyarország függetlenségének biztosításában és törvényes rendjének védelmében".

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat