Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Hűtlen kezelés gyanúja a zuglói önkormányzatnál
MTI 2011. 10. 27. 9:42:00

Hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz egy városligeti épület bérbeadása ügyében Várnai László, a XIV. kerületi önkormányzat LMP-s képviselője. Az ellenzéki politikus ezt szerdán, a vendéglővé alakított volt Artézi fürdő előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette be, mielőtt elindult a Központi Nyomozó Főügyészségre.



A képviselő tudomása szerint a zuglói önkormányzat 18 évre, havi százezer forintért adta bérbe az épületet, vagyis "valaki egy aranybányát kapott". Ennek kapcsán megemlítette, hogy egy másik hasonló kertvendéglőt, szintén a Városligetben, nyaranta havi kétmillió, télen havi kétszázezer forintért bérelnek. Várnai kiemelte: a feljelentést ismeretlen tettes ellen teszi, de véleménye szerint a felelősség a pályázatot kiíró Zuglói Vagyonkezelő Zrt.-t, valamint Papcsák Ferenc fideszes polgármestert terhelheti.

A politikus szerint a pályázat kiírása több szempontból is aggályos. Mint mondta, a pályázatot június 14-én írták ki, amely a 23-án megjelenő újságban jelent meg, így az információ nagyjából 27-re juthatott el mindenkihez. Ennek ellenére a pályázatot 30-án lezárták, majd másnap az egyetlen jelentkezőt kihirdették győztesnek. Mint mondta, az egyetlen jelentkezőt magyarázza, hogy az „alkalmassági szempontok" gyakorlatilag minden versenytársat kizárva, „tökéletesen körbeírják a Széchenyi Kertet kapcsolt vállalkozásain keresztül üzemeltető pályázót".

Várnai László feljelentésében arra is kitért, hogy „a szerződéskötés után a pályázó cég tulajdonosai között megjelent a Hanga Stúdió Kft., amely cég tulajdonosi köre és a kerületi vagyonkezelő vezérigazgatója között "családi kapcsolat lehet". A képviselő a feljelentésében azt kérte a nyomozó hatóságtól, tisztázza: van-e összefüggés a „rendkívül kedvezményes bérleményhez jutás" és az általa említett családi kapcsolatok között.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat