Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Vádat emeltek Hunvald, Gál és bűntársaik ellen
MTI 2010. 11. 10.

Vádat emeltek Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke és 23 társuk ellen különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.



Keresztes Imre főügyész közleménye szerint a főügyészség kedden benyújtotta a 121 oldalas vádiratot és a nyomozás során keletkezett mintegy 46 ezer oldalnyi nyomozati iratot a Fővárosi Bíróságnak.

Hunvald György és Gál György mellett vádat emeltek többek között Kardos Péter, az önkormányzat pénzügyi bizottságának volt elnöke, Szabó Zoltán volt szocialista országgyűlési képviselő, valamint az önkormányzat jegyzője és az Erzsébetvárosi Közterület-felügyelet igazgatója ellen is.

Hunvald György és Gál György jelenleg előzetes letartóztatásban van. A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratában a folyamatban lévő kényszerintézkedések fenntartására tett indítványt a Fővárosi Bíróságnak.

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat