Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Fideszes felsővezető segíthette a most kitálalt NAV-os ügyét
Heti Válasz 2013. 11. 12. 16:37:00

A kiemelt adózókkal, akik a legnagyobb Magyarországon működő cégek, elnéző a hivatal - erősítette meg az Indexnek adott interjújában korábbi állítását Horváth András volt adóellenőr, aki múlt héten sajtótájékoztatón tálalt ki tapasztalatairól. Horváth az Indexnek korábbi fideszes segítőjéről is beszélt. A NAV feljelentette Horváth Andrást.



„Jeleztem korábban egy fideszes felsővezetőnek is. Ő egyébként lépett is az ügyben, 2011. decemberben beindult több multinál néhány nagyon komoly vizsgálat. Egyébként éppen ez volt az a projekt, amely közeléből végül eltávolítottak” - mondja az Indexnek adott interjújában Horváth András, a NAV felmondás alatt álló munkatársa, aki múlt heti sajtótájékoztatón beszélt először arról, hogy becslése szerint évente ezermilliárdnál is nagyobb összeget csalnak el a nagy cégek Magyarországon. Az adóellenőr ugyanakkor nem nevezte meg fideszes segítőjét.

Horváth ismerteti a módszert is, amely értékelése szerint „primitív”; a bűnrészes cégekről továbbra sem árult el információkat. „Évente közel ezermilliárd forintot csalnak el a legnagyobbak, de még több ezer közepes méretű vállalkozás is van, ami haszonélvezője az egésznek” - mondja. Arra a kérdésre, hogy ki a felelős ezekért a rendszerekért, ki szervezi a láncokat, így válaszolt: „Jellemzően mindig az, aki a legnagyobb hasznot húzza belőlük.”

A volt adóellenőr azt mondja, állításait dokumentumokkal és koronatanúkkal tudja igazolni, nyilvánosság elé lépésével egy időben pedig feljelentést tett az ügyészségen.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal határozottan visszautasítja a cikkben megfogalmazott vádakat - reagált a hatóság. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal évente átlagosan 1700 ellenőrzést végez az érintett adózói körnél, a megállapítással zárult vizsgálatok aránya fokozatosan nő (69,7%-ról 78,5%-ra emelkedett). A kiemelt adózói körben tett adóhatósági megállapítások összege - az elmúlt három év átlagában - évente 70 milliárd forintra tehető - írták közleményükben.

További friss információk
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat