Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Nyomoznak Gyurcsány kormányszóvivői honlapjának ügyében - hűtlen kezelés
MTI 2013. 01. 04. 9:15:00

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást az ügyészség a második Gyurcsány-kormány idején 200 millió forintért megvalósított kormányszóvivői honlap ügyében.



Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzet pénteki számában elmondta: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) decemberi feljelentése alapján indult büntetőeljárást a Budapest V. kerületi rendőrkapitányság folytatja le fokozott ügyészi felügyelet mellett, a nyomozás jelenlegi határideje február 21-e.

A Kehi feljelentése szerint mintegy negyvenmilliós kárt okozott az államnak, hogy nem a legolcsóbb beszállítótól rendeltek meg számítástechnikai eszközöket 2007-ben a kormányszóvivői honlaphoz. Bár a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) a Synergontól vette meg a hardvereket 134 millióért, ugyanakkor négy másik cég, amelyekkel a KSZF szintén keretmegállapodást kötött, olcsóbban szállított volna, a Flag Számítástechnikai Kft. például 38 millióval kevesebbért.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat