Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Ősszel vádat emelhetnek Hagyó Miklós és társai ellen
MN/HP 2011. 07. 28. 8:45:00

Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa ellen legkésőbb novemberben emelhetnek vádat hűtlen kezelés, sikkasztás és más bűncselekmények miatt. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta: az iratismertetés után kezdődhet meg a vádelőkészítés.



A büntetőeljárást a rendőrség a Fidesz két évvel ezelőtti feljelentései alapján indította. A nyomozást az ügyészség tavaly májusban vette át, miután Hagyót és két korábbi munkatársát az új Országgyűlés megalakulásakor őrizetbe vette. A mentelmi jogát vesztett politikust időközben szabadlábra helyezték, a vizsgálatban már csak L. Ottóval szemben van érvényben kényszerintézkedés: Hagyó volt kommunikációs igazgatója lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. Egykori főnöke a gyanú alapján hivatali hatalmával visszaélve előnytelen szerződések kötésére, kifogásolt munkák igazolására, kifizetésére utasította és megzsarolta a közlekedési társaság vezetőit. A fővárost sok száz millió forintos kár érhette.

A rendőrség szerint őszig felgyorsulhatnak a fővárosnál, az önkormányzati cégeknél és a beruházásoknál zajló nyomozások is.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat