Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Szükségtelen szerződés: vizsgálják Hagyó titkárának megbízását
MN/hvg.hu 2010. 12. 17.

Három gyanúsítottja van annak az eljárásnak, amely a börtönben ülő Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes egykori titkárának a cégével kötött BKV-szerződés miatt folyik.A vállalkozást korábban a gazdasági tárca is alkalmazta: az MSZP-s Szanyi Tibor politikai államtitkárnak adtak jól fizető tanácsokat.



Két egykori BKV-s és egy fővárosi vezetőt is hűtlen kezeléssel gyanúsítanak a miatt a tanácsadói szerződés miatt, amelyet 2007-ben az akkor Antal Attila vezette közlekedési vállalat kötött egy MSZP-s politikus cégével, a Kacu Kft-vel. A bűncselekménygyanús megállapodást a BKV még tavaly decemberben küldte meg — számos más jogsértőnek vélt szerződéssel együtt — a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK).

A rendőrség úgy ítélte meg, hogy a szerződés teljesen szükségtelen volt, ezért hűtlen kezeléssel gyanúsították meg (többek között ezen ügy miatt is) Antal Attila akkori BKV-vezérigazgatót, Regőczi Miklós volt kommunikációs vezérigazgató-helyettest, illetve Lelovics Ottót, Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes kommunikációs igazgatóját. A büntetőejárás időközben átkerült a Központi Nyomozó Főügyészségre, amelynek szóvivője, Fazekas Géza a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy egy mindössze 300 ezer forint értékű kommunikációs szerződésről van szó.


A Kacu Kft. — amelyet tavaly január óta Orbitor Kft-nek hívnak — ügyvezetője és többségi tulajdonosa, Tiner György, aki 2006 és 2010 között MSZP-s önkormányzati képviselő volt a XII. kerületben, valamint Hagyó parlamenti titkára is. Tiner a lapnak elmondta, 2007 elején a HÉV-tarifák emelésekor kérték fel, hogy készítsen szakmai és tájékoztató anyagot. Arra, hogy a nyomozó hatóság szerint a megbízás szükségtelen volt, Tiner György azt válaszolta, ezt nem tudja megítélni, viszont a munkát, amit kiszabtak neki, maradéktalanul elvégezte. A büntetőügyben egyébként — mint közölte — még nem hallgatták ki.

A Kacu Kft. korábban a Kóka János (SZDSZ) vezette Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól is kapott megbízást. Az MSZP-s képviselő cége 2006-ban hárommillió forintért adott tanácsokat Szany Tibor (MSZP) akkori politikai államtitkárnak is.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat