Ma: 2020.08.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Elindult az amerikai kitiltási botrány kivizsgálása a Nemzeti Nyomozó Irodánál
privatkopo.hu 2014.11.04. 11:41:00

A Privát Kopó értesülése szerint november 6-án, csütörtökön délelőtt tartják az első kihallgatást az úgynevezett amerikai kitiltás néven elhíresült ügyben. Amint arról korábban beszámoltunk: egy magyar állampolgár a múlt héten büntetőfeljelentést tett a Bunge Zrt-vel összefüggésben felmerült, kormányzati körökhöz kapcsolódó állítólagos „nyomásgyakorlás” miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette bűnügyi portálunk információját.



Információink szerint a feljelentő annak feltárását kéri a nyomozóhatóságtól, hogy kik keresték meg az amerikai érdekeltségű étolajgyártó társaságot, és milyen „törvénytelen ajánlatott tettek” a vállalat vezetőinek. A feljelentő azt írja, hogy az egyelőre ismeretlen személyek kilétét kizárólag a Bunge Zrt. irányítói fedhetik fel a hatóság előtt.

A Privát Kopó úgy tudja, a büntetőeljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda folytathatja le.

 

.

További friss információk
Már kilenc gyanúsítottja van a fideszes képviselő korrupciós ügyének
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki Boldog István fideszes országgyűlési képviselőt - aztán szabadon távozhatott
Pénzért gyűjtetett ajánlásokat a parlamenti választások előtt
Hivatali vesztegetés: a legfőbb ügyész kezdeményezte a fideszes Boldog István mentelmi jogának felfüggesztését
Vádat emeltek a terézvárosi ingatlanpanama miatt
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat