Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Gyanúsítottként hallgatták ki Eger egykori szocialista polgármesterét
heol.hu 2011. 03. 25.

Jogosulatlan gazdasági előny és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt hallgatták ki a napokban dr. Nagy Imrét, Eger korábbi szocialista polgármesterét, az Egri Kistérség akkori vezetőjét egy 2005-ös ügy kapcsán.



Deák Boldizsár egykori fideszes önkormányzati képviselő még 2007-ben tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen bűnszövetségben, hivatali visszaéléssel jelentős kárt okozó csalás, számviteli fegyelem megsértése és közokirat-hamisítás miatt. Állítása szerint bizonyítékai vannak arra, hogy a korábbi, szocialista-liberális helyhatósági, kistérségi vezetés idején jogszabálysértően igényeltek és használtak fel közpénzeket, támogatásokat. Deák elmondta: a pedagógiai szakszolgálati ellátás kistérségi szintű megszervezéséhez pályázott pénzre az egri Móra Ferenc Általános Iskola, de úgy, hogy akkor arra még nem lett volna jogosult.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon megerősítették: kedden gyanúsítottként kihallgattak egy egri férfit az ügyben, akit rabosítottak, vagyis ujjlenyomatot vettek tőle, fényképeket is készítettek róla.

Dr. Nagy Imre nevetségesnek tartja a vádat.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat