Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
C-típusú fosztogatás: vízvezeték-szerelőnek adták ki magukat, vitték az ékszereket és a pénzt (fotók)
Privatkopo.hu 2020. 02. 01. 11:19:00

A terézvárosi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik csőtörésre hivatkozva jutottak be két idős nőhöz, majd otthonaikból ékszereket és pénzt loptak; társaikat keresik.



A rendőrségen egy idős nő tett feljelentést, mert 2020. január 22-én, reggel 9 óra körül két férfi csengetett be a Paulay Ede utcai lakásukba azzal az indokkal, hogy ők vízvezeték-szerelők, és az épületben történt csőtörést jöttek megjavítani. Miután beengedte őket, a két férfi a konyhában szóval tartotta a nőt, és úgy csináltak, mint akik a vizesblokkot szerelik. Ezalatt harmadik társuk besurrant utánuk a lakásba, és a hálószobában a szekrényeket felfeszítve több, mint hét és fél millió forint értékben lopott el ékszereket és pénzt.

A feltételezett elkövetők korábban, január 6-án egy Andrássy úti lakásból is hasonló módszerrel loptak pénzt; ott egy negyedik férfit is összefüggésbe hoztak a bűncselekmény elkövetésével. A 45 éves G. Csaba a gyanú szerint egy autóval fuvarozta fiát és két társát az Andrássy úti lakáshoz, majd figyeléssel biztosította őket, amíg a bűncselekményt elkövették.

A nyomozók G. Csabát és fiát, a 25 éves G. Krisztiánt január 28-án érdi lakásukban fogták el. A két férfit előállították a VI. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol - őrizetbe vételük mellett - lopás bűntett miatt előterjesztést tettel letartóztatásuk indítványozására.

A fenti fotókon látható társaikat - a 42 éves Góman Istvánt​ és a 39 éves Jakab Istvánt - a rendőrök elfogatóparancs alapján keresik.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat