Ma: 2024.02.27.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
A bíróság szerint csak könnyű fizikai munkát szabad végeztetni a cigány párt csalójával
Privatkopo.hu 2019. 10. 31. 5:54:00

A Kecskeméti Törvényszék hamis magánokirat felhasználása miatt - nem jogerősen - nyolcvan óra könnyű fizikai munkára ítélt egy 46 éves nőt, aki Kalocsán indult a 2014-es parlamenti választáson a Magyarországi Cigány Párt egyéni képviselőjelöltjeként.



Az ítélet szerint a nő az egymillió forintos állami támogatás megszerzéséért határozta el, hogy jelöltként indul, és ehhez 80 ajánlóívet vett fel, amelyekre később a vádlott tudtával ráhamisították két ismerőse aláírását, majd egy házaspár személyes adatait is megszerezte és beírta az egyik ajánlóívre.

A nő végül 79 ajánlóívet adott le, amelyeken összesen 503 ajánlást fogadtak el, így képviselőjelöltként nyilvántartásba vették. Három leadott ajánlóívet, vagyis legfeljebb 24 ajánlást nem vettek figyelembe, mivel már nem rá volt szükség, így nem zárható ki, hogy a vádlott akár legálisan is megszerezhette volna a jelöltté váláshoz szükséges számú ajánlást - tudatta a törvényszék.

A vádlottnak kiutalt egymillió forintos állami támogatásból 101 ezer forint térült meg. Az ítéletet a vádlott és védője elfogadta, míg az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a jogorvoslat bejelentésére.

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat