Ma: 2019.07.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Bűnügyi őrizetben a budapesti drogkereskedők
Privatkopo.hu 2019.03.22. 6:36:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nyomozók - a BRFK rendőreivel együttműködve - egy nap alatt öt kábítószer-kereskedőt fogtak el.



Bűnügyi információ merült fel arra vonatkozóan, hogy T. Tamás 44 éves, W. Béla 45 éves, M. Edit 48 éves, V. Viktória 29 éves és Zs. István 56 éves budapesti lakosok 2018 augusztusától kezdődően kábítószerrel, illetve engedély nélküli egészségügyi termékekkel kereskednek. 

A gyanú szerint a bűnszövetség úgy épült fel, hogy a kábítószert, illetve az engedélyhez kötött egészségügyi termékeket a 44 éves T. Tamás rendelte külföldről, amelyeket négy társának közreműködésével belföldön, döntően Kispesten és Óbudán árult, valamint külföldre is továbbértékesített. 

A nyomozók a három férfit és a két nőt összehangolt akcióban, 2019. március 20-án, délután elfogták és a hozzájuk köthető kispesti és óbudai ingatlanokban kutatást tartottak. A hét helyszínen megtartott kutatás során két kilogramm amfetamint, valamint további 140 gramm kábítószergyanús anyagot, mobiltelefonokat és 125 különféle zacskókba és dobozokba csomagolt tiltott egészségügyi termékeket találtak. A lefoglalt egészségügyi termékek között potencianövelők és tiltott teljesítményfokozó szerek is voltak.

A kispesti nyomozók a bűnszövetség tagjait kábítószer-kereskedelem bűntette, illetve egészségügyi termék hamisításának bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként és őrizetbe vették őket.

További friss információk
Már hat gyanúsított van az Alstom-metrókocsik ügyében - politikus természetesen nincs közöttük
Elszámoláshamisítás: felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Rakamaz volt fideszes polgármesterét
Három év letöltendő szabadságvesztésre ítélték a korrupt fideszes politikust
Miért nem jár letöltendő börtönbüntetés egy rendőr megtámadásáért?
Egy kisteherautónyi, Portik Tamás által rögzített hangfelvétel került a nyomozók birtokába: politikai botrány készülődik, nem lehetnek nyugodtak a bűnözők sem
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat