Ma: 2024.04.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Jó szórakozást: Budai Gyula feljelentette a fizetéséről nyilatkozó Havas Szófiát, aki viszont Budait jelentette fel
MTI/168ora.hu 2011. 09. 23. 7:52:00

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás gyanúja miatt feljelentette az elszámoltatási kormánybiztos Havas Szófiát, az MSZP egészségpolitikusát a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.



Budai Gyula szeptember 15-én feljelentést tett hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen az Egészségügyi Minisztérium megbízási szerződésein keresztül történt, "vélhetően fiktív munkavégzések kapcsán feltárt visszásságok miatt" - emlékeztetett az elszámoltatási kormánybiztos a feljelentésében. A feljelentés részét képezte Havas Szófiának a minisztériummal kötött szerződése is, amelyben feladataként az Országos Gyógyintézeti Központ bezárását határozták meg - közölte, hozzátéve: a szerződéshez, az azzal kapcsolatban kiállított számlákhoz nem csatoltak teljesítési igazolásokat.

Ezt követően - folytatta a kormánybiztos - Havas Szófia nyilatkozott tett a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, ahol egyebek mellett a teljesítési igazolásokról beszélt, és szóba hozta Budai Gyula fizetését is. A kormánybiztos szerint az interjúban Havas Szófia úgy állította be őt, mint aki csak azért kap kétmillió forintot havonta, hogy a Havas Szófia személyéhez köthető megbízási szerződéseket vizsgálja, holott - írja Budai Gyula - jelenleg is több mint 30 kiemelt ügyben vizsgálódik. Kitért arra is, hogy tavaly novemberi kormánybiztosi kinevezése óta jogosult országgyűlési képviselői fizetése mellett államtitkári besorolású bérre. Az elszámoltatási kormánybiztos úgy látja, mindezek alapján megállapítható, hogy Havas Szófia állítása valótlan, és alkalmas arra, hogy becsületét csorbítsa, ezért rágalmazás gyanúja miatt feljelentést tett.

Budai Gyula azt is elmondta, hogy pénteken emellett - ugyancsak rágalmazás gyanúja miatt - azért is feljelenti majd Havas Szófiát, mert a Népszava szerdai számában azt nyilatkozta: "Előfordulhat, hogy amikor az embert nagy szolgálati autókkal viszi ide-oda a sofőr a városban, nem figyelhet fel minden csip-csup apróságra maga körül. Nem tűnt fel neki, végül is nem szemorvos, hogy jól lásson". A kormánybiztos ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy szolgálati gépjárműre igen, sofőrre azonban nem jogosult, szolgálati kocsiját maga vezeti. "Havas Szófia számára is köztudott, hogy nem orvosi, szemorvosi, hanem jogi diplomával rendelkezem, és elmondható, hogy egyébként sem azonosítható a jó látási képesség a szemorvosi végzettséggel. Ellenben Havas Szófia kijelentése második mondatával képességeimet becsmérlő, munkámat ócsárló kijelentést tett" - írta.

Korántsem meglepő, hogy a Fidesz-KDNP kormánybiztosa azonnal megjelenik a bíróságon, ha valaki bemutatja a rá vonatkozó tényeket: a szolgálati autó általa is elismert tényét, illetve a teljesen átlátható kormánybiztosi fizetést - írta közleményében Havas Szófia. "Úgy látszik, kormánybiztos úr, aki ominózus közleményében jogi diplomájára is felhívja a figyelmet, az Alkotmánybíróság közéleti szereplőkre vonatkozó, a véleménynyilvánítás szabadságának és szélesebb körének elismerésére vonatkozó döntéseit már nem tartja olyan lényegesnek, vagy nem ismeri. Még szerencse, hogy a humorérzék hiányát a Btk. ma még nem szankcionálja" - fogalmaz a szocialista politikus.

"Érdekes, hogy kormánybiztos úr becsületét közpénzből kapott fizetésének objektív bemutatása sérti, és nem az a tény, hogy az általa is megszavazott egykulcsos adónak és a jövőre tervezett adórendszer-módosításnak köszönhetően az ő nettó bére százezres nagyságrendű összeggel nőtt és fog nőni havi szinten" - írta Havas Szófia.Havas Szófia, az MSZP egészségpolitikusa szerint elgondolkoztató, hogy éppen azon a napon tett ellene feljelentést Budai Gyula, amikor ő is feljelentéssel élt az elszámoltatási kormánybiztos ellen a bíróságon korábbi támadásai és kijelentései miatt.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat