Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Boxerrel fenyegetőztek, fiatalokat raboltak ki
Privatkopo.hu 2018. 02. 20. 8:59:00

A pesterzsébeti rendőrök befejezték annak a férfinak és társainak az ügyét, akik buszmegállókban raboltak ki fiatalokat. A nyomozóhatóság vádemelést javasol a gyanúsítottakkal szemben.



A nyomozás adatai szerint a 37 éves M. László, húga, a 31 éves M. Klaudia és társuk, a 38 éves H. Alfonz 2017. november 25-én, délután, Pesterzsébeten három fiatalt rabolt ki. A háromfős társaság először egy buszmegállóban várakozó fiúhoz lépett és pénzt követelt tőle. M. László ezután a nála lévő boxerrel megfenyegette a sértettet, aki ennek hatására átadta a pénzt, majd elszaladt a helyszínről. A bűncselekményt egy buszmegállóban várakozó lány is látta, aki megpróbálta értesíteni a rendőröket, de H. Alfonz kivette a kezéből a mobiltelefont és eldobta.

Az elkövetők ezután a Sósfürdő utcai megállónál két fiút fenyegettek meg, majd átkutatták a zsebeiket és az egyiktől elvették a mobiltelefonját. A kiérkező rendőrök a kapott személyleírások, valamint a kamerafelvételek alapján egy óra múlva, Budapest XX. kerületében, a Jókai Mór utcában elfogták a két férfit és a nőt. A gyanúsítottak kihallgatásakor egy újabb sértett jelentkezett, akit a budapesti elkövetők hasonló módszerrel raboltak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett miatt indított nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére - tájékoztatott a rendőrség.
További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat